Újabb pofont kapott a magyar buszgyártás

Rába buszok helyett török járművekkel szállíthatja majd az utasokat Budapesten az Orangeways, amelynek nem sikerült tető alá hoznia az üzletet a magyar gyártóval - írta a Világgazdaság.
MTI, 2016. február 18. csütörtök, 07:59
Fotó: Napi.hu

A lap szerint még el sem kezdődött azoknak a Rába S 91-es, Euro 6-os motorokkal szerelt midibuszoknak a gyártása, amelyeknek május 1-jétől már utasokat kellene szállítaniuk.

A Rába korábbi tájékoztatása szerint a szerződést megkötötték az Orangewaysszel, arra vártak, hogy partnerük is teljesítse az abban foglaltakat, és hogy megteremtődjenek a finanszírozási feltételek.

Kovács Miklós, az Orangeways-csoport vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, a cég rendelkezik a forrással, amit a finanszírozó NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. be is mutatott a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK). Kovács szerint az NHB egy típusengedélyt kért a Rábától, amelyet a cég nem adott át, ezért feneklett meg a projekt.

A lap úgy tudja, az Orangeways a Rába helyett a török Karsan buszaival teljesítené a BKK-val kötött szerződést, ám az szinte biztos, hogy május 1-jére nem érkeznek meg a járművek. Az Orangeways és a BKK a típusváltás mellett a határidő módosításáról is tárgyal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.02.18 10:12

@enapi:

te tényleg abnormális vagy - és ezt minden egyes alkalommal még bizonyosabbá teszed.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

enapi, 2016.02.18 10:11

Orangeways?....ez most komoly?...tőlük függene a magyar buszgyártás?...
Más országokban csalás, korrupció miatt börtönben ülnének a vezetőik hosszú évekre a cég pedig már nem is létezne...a törökök meg is érdemlik, ha leszállítják a buszokat!!!
Legalább törlesztenek a merkeli júdás pénzből egy külföldi cégnek akik egy petákot nem fizetnek majd.
A Rába meg nem olyan hülye, hogy ingyen legyártson olyan buszokat amit később senki nem vesz meg vagy csak áron alul.
A magyar buszgyártás jelenleg is világszínvonalú...annak aki képes megfizetni.
A BKK pedig majd átáll a magyar elektromos buszokra.
Ez a cikk meg jó nagy röhej így reggel kezdésnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2016.02.18 10:01

@tarTosPista:


>ha birtokolja az Ikarus nevet, akkor miért nem gyárt? <

azért egy névhez nem olyan könnyű kereket is rakni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.02.18 09:49

Nem értem, hogy a nagyon ma.g.yar.ko.dó fi.desz miért nem az itthoni buszgyártókkal készítteti a gépeket. A Kravtex-Kühne itthon gyártja a Credokat, van még olyan, hogy MABI-BUS Kft., készített is prototípust, de Széles nem járult hozzá az Ikarus név használatához. Csak azt nem értem, ha birtokolja az Ikarus nevet, akkor miért nem gyárt? Itt lenne a nagy hazai alkalom. A NABI buszról ezt írta a hvg.hu "2013-ban: A kaposvári üzemben 2011 márciusában indult újra a gyártás, amikor a kaliforniai Los Angeles közlekedési vállalata újabb, 150 darabos megrendelést hívott le a céggel még 2008-ban megkötött keretszerződésből. A kaposvári üzem alapkövét zöldmezős beruházás keretében 2000-ben tették le, és két évvel később indult meg a különleges és rendkívül üzemanyag-takarékos buszok gyártása."
Ilyet miért nem támogat a m.ag.yar.ko.dó q.rmány? Csak a külföldi összeszereldéknek nyomja a milliárdokat meg a rokoni, haveri körnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.02.18 08:50

A Matolcsy unokatesó bankja finanszíroz - MNB-s pénzből?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html