A légitársaság tőkeemeléséről a Magyar Hírlap és a Népszabadság írt. A mostani tőkejuttatás két-három hónapra nyújthat biztonságot. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) megerősítette a tőkeemelésről szóló közgyűlési döntést és közölte, hogy a törvényi előírások miatt a saját tőkét összesen 23 milliárd forinttal kell növelni.

A Malév jelenleg 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével rendelkezik. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezért a saját tőkét 23 milliárd forinttal meg kell emelni a Malév beszámolójának elfogadását - 2011. május 27. - követő 90 napon belül. A pénteki közgyűlésen eldöntött 4,5 milliárd forint tőkeemelés összegét július 4-ig kell átutalni a Malév számlájára.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben indított eljárása szerint 300-380 millió euró között lehet az az összeg, amit a cég állami támogatásként kapott nyolc tételben 2007 és 2010 között.

A társaság április 1-jei rendkívüli közgyűlésén 2,5 milliárd forinttal emelték a társaság tőkéjét, ebből 25 millió a jegyzett tőkét növelte, 2,475 milliárd pedig a tőketartalékba került - írta a Magyar Hírlap. Ez az emelés a Malév rövid távú finanszírozási igényéhez elégséges forrást biztosította. Ehhez jött a tegnapi 4,5 milliárd forint, illetve jön augusztus 25-ig az újabb, 18,5 milliárdos alaptőke-emelés.