Újabb utazási iroda húzta le a rolót

A Blue Travel mellett a Mercator Holiday is lehúzta a rolót, az utazási iroda körlevélben értesítette partnereit, hogy október végén megszűntette utazásközvetítői tevékenységét - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
MTI-Eco, 2013. november 7. csütörtök, 08:15
Fotó: Napi.hu

A cég ügyvezetője, Balogh Antal a lapnak azt mondta: a nehéz piaci helyzet és a válság következtében átalakult utazási szokások, valamint az ehhez kapcsolódó kilátástalan jövőkép miatt döntöttek úgy, hogy befejezik utaztatási tevékenységüket. Elmondta: jelenleg nem tartózkodnak utasaik külföldön, a folyamatban lévő ügyeiket átadták az egyik megbízhatóan működő partnerüknek.

Úgy fogalmazott: cégüket a "csendes kimúlás" jellemezte, amelynek előjelei a nyáron már érezhetőek voltak. Közlése szerint a megszűnés időpontját tudatosan időzítették október végére, amikor időszerűvé vált volna a jövő évi üzleti terv elkészítése, valamint elérkezett volna az utasok kártalanítására kötelezően előírt vagyoni biztosíték befizetésének éves határideje.

HOZZÁSZÓLÁSOK