Újra a csúcsra tör a sikeres magyar autókereskedő család

Az autó eladja saját magát, a vezetés élményét pedig nem pótolja az online kereskedelem - vallja Szabó Norbert, a Maxabo Autóház ügyvezető-társtulajdonosa. A magyar piacon a BMW-vel és a MINI-vel stabilan dobogós márkakereskedő arra készül, hogy az Opellel is visszakerüljön a csúcsra. A cég immár két évtizede együttműködik a CIB Csoporttal, amellyel újabb nagy terveik vannak.
Domokos László, 2018. január 8. hétfő, 11:20
Fotó: Napi.hu / Németh Dániel

- Hogyan jutottak el idáig?

- A cégcsoport története 1982-ben kezdődött, amikor édesapám és a bátyám autóalkatrész-kereskedésbe kezdtek eleinte a Hűvösvölgyben, majd Pilisvörösváron is. A teljes értékű autókereskedelem - szervizzel, lakatos- és fényezőüzemmel - pedig 1992-ben indult, miután az Opellel márkakereskedési szerződést kötöttek. Akkoriban az Opel igencsak vonzó, nagy érdeklődést keltő, a nyugati életérzést árasztó márka volt - sorban álltak a vevők az egymillió forintba kerülő Astra F modellekért. Az Opel Maxabo három év alatt a hazai Opel-értékesítés élére került - azóta is az élmezőnyben maradt. A legjobb években 1700 új Opelt és ugyanennyi használt autót adtunk el.

Én 1998-ban, a műszaki egyetem elvégzését követően csatlakoztam a családi céghez, ahol sok posztot kipróbálhattam. Hosszú éveken keresztül megismertem az új és használt autó értékesítés folyamatát, az alkatrész kereskedelem logisztikáját, a megfelelő szervizelégedettség jelentőségét, valamint a jó csapat felépítésének fontosságát. Első önálló feladatom az Opel mellett második márkaként 2003-ban felvett Daewoo (majd Chevrolet) értékesítés felépítése volt. 2007-ben pedig a BMW Budapest Motors BMW és MINI márkakereskedés zöldmezős beruházásának megvalósítása és az azt követő üzemeltetés kidolgozása és fenntartása volt a feladatom, közel 10 éven keresztül. Önállóan irányítottam a kereskedelem, üzemfenntartás, gazdálkodás, marketing területeket, és - megfogadva testvérem tanácsait - Magyarország egyik legstabilabb autókereskedelmi vállalkozását hoztam létre. Majd 2016-ban pedig a teljes cégcsoport koordinálása lett a feladatom kinevezett ügyvezető Igazgató társaimmal Bencze Botonddal (BMW) és Pozsonyi Márkkal (Opel).

- Hogyan váltak a magyarországi élvonalbeli BMW-értékesítőkké?

- Még 2007 szeptemberében nyitottuk meg - BMW Budapest Motors néven - a Szentendrei úton a csaknem tízezer négyzetméter szintterületű BMW és MINI márkakereskedésünket, amelynek kialakítása és felfuttatása már alapvetően rám hárult. Ma már többféle BMW-üzletágunk van: elektromos és hibrid modellekkel rendelkező BMW i-sorozat, valamint a dinamikus BMW M-jelű család mellett a diplomata ügyfeleknek szóló szegmens is.

A bátyámnak köszönhető, hogy egymásra találtunk a BMW-vel és ő találta meg a Szentendrei úti telket is. Akkoriban az Opellel ki tudtuk szolgálni a flottákat és a közepes árfekvést választó magánszemélyeket; úgy gondoltuk, hasznos lehet egy prémium márkával bővülni - a BMW pedig különösen szerencsés választás volt. A gyors felfutás nyomán 2010-re mi lettünk a német márka vezető magyarországi értékesítői. Ezzel párhuzamosan fokozatosan erősödött a MINI népszerűsége is, többek közt a gyártó modelloffenzívájának köszönhetően. A BMW 2015-től új belső standardot vezetett be Európában, ennek megfelelendő a márkakereskedésünk is mintegy egymillió euróból megújult önerőből.

A mai napig örömmel adok el, imádok autót konfigurálni. Az átadást követően mindig megkérdezem az ügyfelet, hogy elégedett-e velem - ha nem a válasz, abból igyekszem tanulni, ha pedig elégedett, akkor arra kérem, hogy legalább két ismerősének ajánljon engem, ezt pedig a többség - egyfajta betyárbecsületből is - betartja.

- Hogy alakul a cégcsoport eredménye?

- A 2017-es évben összességében tizenkétmilliárd forintot meghaladó árbevétellel zártunk, míg a mérleg szerinti eredményünk várhatóan forgalomarányosan csupán 1 százalék körül alakul. Ez a nyereségszint jelenleg megfelel az iparági átlagnak. Bízom benne, hogy a következő öt évben a nyereséghányad megduplázható.

A teljes forgalomból mintegy 7 milliárd forint a BMW és a MINI márkához kapcsolódik - ezen belül csak az alkatrészforgalom értéke 1,2 milliárd forint -, 2017-ben mintegy 600 BMW és MINI járművet értékesítettünk. Az Opelből pedig sikerült csaknem 900 darabot eladni.

- Mikor kezdtek el együttműködni a CIB-bel?

- Több mint húsz éve vagyunk kapcsolatban a CIB Csoporttal. Ez egy kölcsönösen jó kapcsolat. Folyamatosan elvárjuk, hogy a a finanszírozásban (pénzügyi lízing) a CIB Lízing mindig a lehető legkedvezőbb kondíciókat biztosítsa az ügyfeleink számára. Az elégedett ügyfelek pedig visszatérnek: jó esetben ugyanis a 3-4 éves futamidőt követően újra értékesítünk számukra egy autót, és gyakran újra CIB-es finanszírozást választanak. Mindezek eredményeként az Opelnél a lakossági ügyfelek körében a hitelpenetrációnk 25 százalék fölött van - ez azt jelenti, hogy átlagosan minden negyedik autót finanszíroznak valamilyen hitelből. Összehasonlításképpen: ez az arány régen 40 százalék volt, majd a válság éveiben tíz százalék alá ment.

A BMW-nél a hitelpenetráció mostanában 10-15 százalék között mozog. A MINI pedig különösen individuál márkának számít, itthon csak egy szűk prémium kört lehet vele megérinteni, így ott kisebb ez az arány.

Emellett a CIB Bank refinanszírozást is biztosít számunkra. Ennek az a célja, hogy amikor egy flottás ügyfél nálunk vásárol, ez a hitelkeret segít a likviditásunkat menedzselni a megrendeléstől az autó forgalomba helyezéséig - ráadásul egyre több ügyfél ma már további 60 napra fizet.

- Hol lesz a cég öt év múlva?

- A könyvvizsgálómnak van egy nagyon jó mondása: koncentráljunk a forgalomra - és talán egyszer majd nagyobb árrés is lesz mögötte. Szerencsére mindkét márkánk intenzíven fejlődik. Úgy vélem, reális esély van rá, hogy 2017-hez képest öt év alatt ötven százalékkal bővüljünk.

Az Opelnél az elvárásoknál rosszabbul teljesített az előző években az ügyvezetői csapat, ezért ott a közelmúltban cseréltünk és új vezetéssel próbáljuk újragombolni a kabátot - a cél az, hogy újra a legjobb magyarországi Opel-kereskedést működtessük A szalont tavaly félmillió euróból megújítottuk 2016 végére, 2017-ben pedig már látszanak az eredmények, az eladási darabszámot sikerült megduplázni. Arra számítunk, hogy 2020-ra újra mi leszünk a piacvezető Opel-kereskedők Magyarországon.

Sikertényezők - Hatvani Dániel, a CIB Lízing vezérigazgatójának szemével
A Maxabo cégcsoport családi vállalkozásként írja sikertörténetét. A nyolcvanas évek elején indult alkatrész-kereskedésből komplex tevékenységgel rendelkező vállalattá lett a termelt haszon tudatos újrabefektetésével, valamint a jól menedzselt külső források, banki hitelek bevonásával. Immár a második generáció testvérpárja irányítja a jól strukturált cégcsoportot, mely a sikerének egyik záloga, hogy minden tevékenységi területnek profi, megfelelő hatáskörrel felruházott felelős vezetője van. Fontos, hogy megőrizték rugalmasságukat, mely a kezdetektől jellemző a vállalkozásra, és gyorsan - jó válaszokat tudnak adni a piac kihívásaira.

- Elképzelhető, hogy megállapodnak újabb márkával?

- Tervezgetünk és tárgyalgatunk más márkákkal is az esetleges együttműködésről. Ennek a legnagyobb gátja azonban ma már nem a finanszírozás, hanem az, hogy a stabil dolgozói gárdát hogyan tudjuk felépíteni. Sajnos nehéz kellően elkötelezett és szakképzett új embereket találni. Például a szervizcsapatot is azonnal akár a jelenlegi létszám duplájára lehetne bővíteni.

A cégcsoport jelenleg mintegy százötven embernek ad munkát. Közülük 70-80-an az Opel-kereskedésben tevékenykednek, a BMW- és MINI-kereskedésben körülbelül ötvenen vagyunk, a többiek a szervizben, valamint a két flottakezelő cégben (Max-Rent Kft. és Max-Rent Flotta Kft.).

A kollégák munkahelyi elégedettségét folyamatosan meg kell tartani, ennek része az is, hogy bérük ütemesen emelkedik - ez azonban egyre több pénzbe kerül. Mindehhez a teljesítményt vesszük alapul - nemcsak az értékesítésben, hanem a szerviztevékenységnél is. Akkor jön ugyanis vissza hozzánk az ügyfél, ha elsőre jól meg van javítva az autó - ráadásul az elégedett ügyfél másnak is ajánl minket.

- Mostanában egyre jobban előretör a netes kereskedelem. Önök ezt mennyire érzik?

- Ez nálunk nem igazán jellemző. Az ügyfélnek ugyanis továbbra is fontos, hogy a járműbe beleülhessen, azt ki tudja próbálni és a kormányt megfogja. A gyakorlatban ugyanis az autó adja el saját magát. Bár számít, hogy milyen szolgáltatási csomagot adunk mellé, a személyes vezetés élménye a legfontosabb.

Ezzel együtt akadnak olyan emailes megkereséseink, amikor az ügyfél az összes magyar márkakereskedéstől kér ajánlatot - őket hívom én kedvezményvadászoknak, akik a gyakorlatban önként lemondanak a vásárlás élményéről. Lehet, hogy ez az ügyféltípus venne online is autót, ha az 1500 forinttal olcsóbb lenne.

- Mennyit nyom a latba a flottaértékesítés?

- Az Opelnél a súlya 40 százalék körüli. A céges flottabeszerzéseknél a két fő szempont az üzemeltetési költség és az autó értéktartása. Márpedig mindkettőben mindkét márkánk jónak számít.

Címlapkép forrása: Németh Dániel

A cikk a CIB Bank Zrt. támogatásával készült.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2018.01.10 07:31

@RealMan: nem kell kidobnod, átkonvertálod mp3 ba aztán az "okos" telódról átküldöd a "média egységre" .
- Nem úgy van az! Parasztvakítás nélkül nem élet az élet a pöcsméregetés pedig már hétköznapi időtöltés :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2018.01.10 07:21

Az autó eladja magát....hülye vagy fiam, ülj le, egyes! A világot már kurvára nem érdekli az autó, ha nincs mögötte tartalom. A neten kell az értékesítés, a minél magasabb színvonalú szolgáltatás, információ halmaz. Amikor pár hónapja átvettem az autómat, rákérdeztem a CD-lejátszóra, mert én bizony leragadtam itt. Nos, kiröhögtek, hogy ez nem a kőkorszak...nagyszerű, de akkor miért nincs a honlapon vagy bárhol feltüntetve. Dobhatom ki a CD-ket, mert ilyen autóm lett.

Szóval az autó nem adja el önmagát haver.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2018.01.10 07:05

Magyarban ne bízz, olyan mint a török áfium. Autókereskedőben meg pláne nem!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html