A közgyűlésen megjelent tagok cáfolták az OTSZ tagszervezeteinek megosztottságára és az érdekképviselet szakadására irányuló állításokat. A tisztségviselők választásának eredménye a szövetség által képviselt irányvonal megerősítését is jelenti - írták.

A közgyűlés az érdekképviseleti tevékenység fontosságának hangsúlyozásával, kilencven százalékot meghaladó támogatás mellett elfogadta a szövetség idei költségvetésének felülvizsgálatával és a költségvetésben szereplő fenntartási hozzájárulással összefüggő javaslatokat.

A közgyűlésen a Takarékbank jövő heti közgyűlése okán az OTSZ részvényes tagszervezeteinek 87 százalékos többségével meghozott határozat keretében ismét kinyilvánították, hogy nem fogadják el a folyamatban lévő jogi eljárások megkerülésére irányuló magánbefektetői kezdeményezéseket, s továbbra is bíznak a magyar jogrendben, az Alkotmánybíróság pozitív döntésében.

Az OTSZ továbbra is kiemelt feladatának tekinti tagjai érdekképviseletét, s ennek érdekében továbbra is megteszi a szükséges szakmai, jogi lépéseket - olvasható a közleményben.