Újra fellángolt a vita az Audinál - megszólalt szakszervezet

Az Audi Hungaria Zrt. szolid üzleti évet zárt tavaly, adták hírül március közepén. Ekkor közölték azt is, hogy mekkora prémiumot kaphatnak a dolgozók a 2018-as teljesítés alapján. A kollektív megállapodás szerint a prémiumot évek óta tavasszal fizetik, mindig a januári alapbért alapul véve. Mint kiderült, a gyár idén önkényesen és egyoldalúan felrúgta ezt a megállapodást - írja a 24.hu.
K. Kiss Gergely, 2019. április 18. csütörtök, 14:34
Fotó: Audi

Véletlenül, szóbeszéd alapján jutott a szakszervezet tudomására, hogy a gyár idén nem a megemelt januári, hanem az alacsonyabb decemberi bér alapján számolná a prémiumot. Rákérdeztek az Audi vezetésénél, és kiderült, hogy valóban erről van szó, ami jelentős érvágás a dolgozóknak - mondta a portálnak Csalogány György,  az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) elnökhelyettese.

Az Audinál a sztrájk eredményeképpen januártól 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emelték a béreket. A tavalyi év után járó prémiumnál 0,9-es szorzót hirdetett ki a cég, azaz 10 százalék híján egyhavi átlagos alapbért+mozgóbért jelent a teljesítményt elismerő pluszpénz. Azonban ha nem az idei januári, hanem a tavaly decemberi alapbér alapján számol, azzal átlagosan nettó 65 ezer forinttal rövidítené meg a gyár a munkásait.

Talán a sztrájk, illetve a bérmegállapodás miatt szükséges a munkatársainktól elvenni a prémiumkifizetés jelentős részét és így megspórolni az extra kiadásokat? - tette fel a költői kérdést.

A szakszervezet semmiképpen nem akarja ennyiben hagyni, hogy a gyár megkurtítja a dolgozók prémiumát. Szerdán kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a vállalat vezetésével, illetve egyeztetést Knáb Erzsébet személyügyekért felelős igazgatósági taggal.

Amennyiben a kollektív munkaügyi vita során sem sikerül a munkáltatót jobb belátásra téríteni, úgy bizalmi értekezletet hívnak össze, és megfontolják további lehetőségeiket. Akár az újabb munkabeszüntetés is szóba jöhet, hogy elérjék a korábbi rend visszaállítását - figyelmeztet a 24.hu.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.19 23:49

@mpapa: igen... van pénzük a német autógyártóknak, hiszen Orsós az adónk milliárdjaival tömi ki őket... most már a német multikat meg a német nyugdíjasokat is velünk tartatják el, nem csoda hogy bangladesi szinten nyomorgunk ebben a hasító gazdaságban, ebben az EU-s Kánaánban... jól rászedtek bennünket, hülye birkákat...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2019.04.19 23:43

Ugyan nem szól arról a cik, hogy mennyi az annyi, de a 61.000 német kollégával nem fukarkodik az Audi.
Bruttó 3.630 Euro éves bonusz jár minden német Audi dolgozónak.
https://www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/autobranche-diese-erfolgspraemien-zahlen-die-autobauer-ihren-mitarbeitern/21047376.html?ticket=ST-1874552-6h263aBils05qgwKbXNL-ap4
A többi német autógyártó többet ad. BMW 9.175Euro, Porsche 9.700Euro, Daimler 4.965Euro, VW 4.650Euro.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.18 14:45

Mocskos szarrágó multi, az adónk milliárdjaiból kitömve. Sztrájkot neki!!!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html