Újrázhat a Müpa élén Káel Csaba

Káel Csaba 2021-ig vezetheti az állami tulajdonú Művészetek Palotáját.
Napi.hu, 2015. november 17. kedd, 13:11
Fotó: Napi.hu

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - a felkért szakmai bizottság javaslatának figyelembe vételével - 2016. március 17-től 2021. március 16-ig Káel Csabát nevezi ki a Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. A bizottság, nyolc tag részvétele mellett, Káel Csaba pályázatát nyolc igen szavazattal egyhangúlag támogatta - derül ki a döntésről a kormany.hu-n közzétett tájékoztatóból.

Az augusztustól hivatalosan már Müpa Budapest néven (nem pedig Művészetek Palotája néven) működő kulturális intézmény élén 2011 márciusa óta áll Káel Csaba, s a Céginfo.hu adatai szerint a jelenlegi megbízatása 2016 márciusában jár le. Korábban az intézmény egyik tanácsadója, az operaprogramok szerkesztője volt.

Káel filmrendezőként és a Happy End Kft. egyik alapító-tulajdonosaként is ismert. (A már megszűnt céget Káel 1991-ben Wermer Andrással együtt alapította, s 1996 decemberében szállt ki belőle; a produkciós és reklámcég a kilencvenes években dolgozott többek közt a Fidesznek és az államnak is.)

HOZZÁSZÓLÁSOK