Biztosan látszik, hogy sem a Magyar Nemzetet, sem a hozzá tartozó portfoliót, ami Simicska Lajosé, nem fogom megvenni - mondta Ungár Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában a 24.hu szerint.

Az LMP-s politikus részleteket nem közölt, de azt elmondta, hogy a tárgyalások nem voltak sikeresek. Főként pénzügyi okai vannak annak, hogy nem szerezte meg a 80 éves múlttal rendelkező napilapot, amelyet április 11-én adtak ki hivatalosan utoljára.

Azóta az újság korábbi szerzői közül többen egy új hetilapot indítottak Magyar Hang néven - korábban volt egy ilyen nevű visszatérő rovat is a lapban, amelyet az egykori főszerkesztő, D. Horváth Gábor írt. A Magyar Nemzettől a hírek szerint 180 dolgozót eresztettek szélnek a lépéssel.

Arról pedig már korábban szóltak hírek, hogy a valaha a Fidesz pénztárnokaként, manapság amatőr utcaművészként ismert Simicska Lajosnak kevéssé célja, hogy értékesítse a Magyar Nemzetet és a már szintén bezárt Lánchíd Rádiót. Az eddig ismert vevőjelöltek közül Milkovics Pált, - aki csehországi médiaérdekeltségei mellett hamarosan két tévécsatornát is indít Magyarországon - válaszra sem méltatta a milliárdos, akit a Napi.hu gondozásában megjelent A 100 leggazdagabb 2018 című kiadványban 77 milliárd forintos becsült vagyonával a 13. leggazdagabb magyarként jegyeznek.

Ungár Péter esetében pedig eleve kétséges volt, hogy egyáltalán megengedheti-e magának a vételt. A politikus ugyanis milliárdos testvérével és édesanyjával, Schmidt Mária kormánybiztossal közös cége, a Pio-21 Kft. révén, mely a BIF Nyrt. részvényeinek legnagyobb tulajdonosa. Azonban ahhoz, hogy ehhez a tőkéhez hozzáférjen, el kellene adnia a papírjait. Így viszont kétséges volt, hogy telik-e neki a Magyar Nemzet kapcsán emlegetett 1,5 milliárdos vétel árra.