Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nagy forgalmú magyar utazási irodák többségénél nőtt a 2020-as vagyoni biztosíték összege - derül ki a Budapesti Kormányhivatal Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztályának adataiból.

Ez az a pénz, amelyből az iroda csődje esetén kártalanítani tudják a pórul járt utasokat. (Az irodáknak 2018 nyara óta ezen kívül külön biztosítást kell kötniük az hazaszállítás költségeinek fedezésére is.)

Vagyoni biztosíték nélkül egy utazási iroda sem működhet Magyarországon, mértékét kormányrendelet szabályozza, alapja pedig a cég nettó árbevétele. Az iroda dönthet úgy, hogy az előírt összeget

  • egy hitelintézetnél letétbe helyezi, zárolja,
  • garanciaszerződést köt egy hitelintézettel,
  • vagy biztosítókkal köt szerződést (akár közvetlenül az utasok javára)

Ezeket kombinálni is lehet.

A legkisebb összeget a belföldi utaztatások esetén kell biztosítania az irodának: az ebből származó nettó árbevétel 3 százalékát, de legalább 500 ezer forintot.

Ha az iroda külföldi utakat szervez, akkor a biztosíték már az ebből származó bevételének 12 százaléka, de legalább 5 millió forint.

Ha pedig a szállítást (közúti, vasúti, vízi, menetrend szerinti repülő) is az iroda intézi, akkor a bevétel 12 százaléka és legalább 7 millió forint lesz a biztosíték összege.

A legnagyobb összeget, a nettó árbevétel 20 százalékát, de legalább 50 millió forintot azoknak az irodáknak kell felmutatniuk, amelyek

  • charterjáratokat vesznek igénybe,
  • a bevételük legalább 25 százalékát garantált - nem lemondható - szerződések adják

A vagyoni biztosíték meglétét minden év október 31-ig kell igazolni a kormányhivatal felé. Alapját pedig nem csak az előző évi, de a következő évre tervezett bevétel is adja. Sőt, ha olyan sok foglalás, előleg, vagy részvételi díj érkezik az irodához, hogy az 10 százalékkal meghaladja a korábban bejelentett bevételi összeget, akkor hét napjuk van arra, hogy a vagyoni biztosítékok a megfelelő összegre emeljék és ezt igazolják.

A fővárosi kormányhivatal adatai szerint 2020. elején 22 olyan utazási iroda működött Magyarországon, amelynek 20 százalékos vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie. Kilenc iroda esetében nőtt ez az összeg az egy évvel korábbihoz képest, egy esetben csökkent, illetve megjelent egy új, a Neckermannal közös érdekeltségbe tartozó szereplő is ebben a körben.

Soha nem volt ennyire fontos téma

A vagyoni biztosíték fontosságára általában egy-egy utazásiiroda-csőd fordítja rá a figyelmet, 2019 őszén pedig megtapasztalhatta a világ, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban. Thomas Cook bedőlése miatt sokáig a legnagyobb magyar szereplő a N-U-R Neckermann-utazás Kft. sorsa is bizonytalan volt, míg nem a Central-csoport milliárdos tulajdonosa, Varga Zoltán közreműködésével biztosítottá nem vált a működése. A vállalat tavaly november óta már nem a Thomas Cook Austria, hanem a Central Turisztikai Holding Kft. tulajdona.

A Neckerman, ahogy tavaly, idén is 3,4 milliárd forint vagyoni biztosítékot különített el arra az esetre, ha kártalanítania kellene a nemzetközi utasokat.

A mostani szezonban új szereplővel bővült azon irodák listája, amelyektől 20 százalékos vagyoni biztosítékot várnak el: ez a Nur Travel Kft, amely tavaly decemberig a Neckermanné volt, azóta viszont két tulajdonosa Békefi Veronika és Szvoboda János, a Neckermann ügyvezetői. A Nur Travel ezt a nevet tavaly decemberben vette fel, korábban Thomas Cook Air Kft. néven működött és azért nem kellett vagyoni biztosítékot fizetniük, mert a csak a Neckermann légi szállítási ügynökeként működtek. Az utazásközvetítési és utazásszervezési tevékenységet csak egy hónappal ezelőtt jegyezték be. A cég 416 millió forint értékű vagyonibiztosíték-szerződést kötött, amely azt jelenti, hogy több mint 2 milliárd forint árbevételt terveznek a nemzetközi utaztatásból.

Nem kell temetni az irodákat

A vagyoni biztosítékok változásából arra lehet következtetni, hogy a nagy irodák jó évet zártak és bővülő 2020-ra számítanak.

A Sun & Fun Holidays Kft. - amely egyébként a Thomas Cook csődje után 130 utast vett át a Neckermanntól és a Kartago Tours gépén utaztatta el őket Antalyába - 2 milliárd forintos biztosítékkal vág neki az évnek szemben a korábbi 1,5 milliárddal.

Nőtt az Ibusz Utazási Irodák Kft. biztosítéka is 1,5 milliárdról 1,8 milliárdra, és az Anubis Travel Kft. is 1 milliárd forintot különített el csőd esetére, 140 millióval többet, mint egy évvel korábban.

Ebben a körben kakukktojás a Kartago Tours, amely 2019-nek 1,2 milliárd forintos biztosítékkal futott neki, de idén már csak 1 milliárddal. Emögött azonban nem a bevétel csökkenése áll, hanem pusztán annyi, hogy a cég tavaly 6 milliárdos bevétellel számolt, de megálltak 5 milliárdnál és idén is hasonló  - enyhén növekvő - összeggel számolnak - mondta lapunknak Füri Mihályné ügyvezető.

A listán érdekes szereplő még az OTP Travel Kft, amelynek tavaly még csak a bevétele 12 százalékát kellett vagyoni biztosítékként felmutatnia, idén azonban már 20 százalékot.

Nemzetközi vagyoni biztosítékok (20 százalékos irodák)


20192020
1N-U-R Neckermann-utazás Kft.3 4003 400
2Sun & Fun Holidays Kft.1 5002 000
3Ibusz Utazási Irodák Kft.1 5001 800
4Kartago Tours Kft.1 2001 000
5Anubis Travel Kft.8601 000
6OTP Travel Kft.288720
7Unitravel Kft.510510
8Utazom.com Kft.500500
9NUR Travel Kft-
416
10Grand Tours 2000 Kft.360400
11Orex Travel Kft.240400
12Robinson-Tours380380
13Taurus Reisen Kft.364364
14Bono Utazási Központ Kft.250340
15Budavár Tours Kft.320320
16Premio Travel Holidays Kft.120250
17Personal Tours Kft.144159
18Last Call Travel Kft.150150
19Apollon-Travel Kft.130130
20Mouzenidis Hungary Kft.6060
21Blue Sky Travel Kft.5050
22Red Sea Boats Holiday Kft.5050

Összesen  
12 376 
14 399 
Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatala

12 százalék

Jelentősen emelkedtek a vagyoni biztosítékok azoknál az irodáknál is, amelyek nem chartereztetnek, vagy nincs sok garantált szerződésük. (Lapunk csak azoknak az irodáknak az adatait gyűjtötte ki, amelyek biztosítéka legalább 50 millió forint.)

Itt a legnagyobb szereplő a Fehérvár Travel Kft, amely a tavalyi 912 millió helyett idén már 1,08 milliárd forint biztosítékról adott le jelentés.

Ugyancsak a listán szerepel a Wizz Air Hungary Kft. méghozzá igen impozáns, 470 milliós biztosítékkal. Ismert, hogy a légitársaság utazási irodája, a Wizz Tours 2018 végén befejezte működését és azóta sem kezdtek bele újra az utazásszervezésbe. Ami miatt mégis kötelezték a céget biztosítékképzésre, az az autóbérlés. A Wizz Air lapunkkal azt közölte, hogy "a wizzair.com oldalon a foglalási folyamat részeként autót is bérelni, ami a 2018 július 1-től megváltozott hazai és uniós szabályozásnak megfelelően utazási csomagnak minősül, és amelyre tekintettel a társaságnak gondoskodnia kell a jogszabályok szerinti vagyoni biztosítékról"

Az év eleji listán 37 olyan iroda szerepel, amely a nemzetközi utazások után legalább 50 millió forint vagyoni biztosítékról adott számot, vagyis több mint 417 millió forint bevételre számít ezekből az utakból.

Nemzetközi vagyoni biztosítékok (12 százalékos irodák)


20192020
1Fehérvár Travel Kft.9121 080
2Wizz Air Hungary Kft.-
470
31000 Út Travel Kft.216324
4Tensi Kft.298300
5Proko Trravel Kft.168240
6Haris Travel Club Kft.168216
7Vista Utazási Irodák Kft.180180
8Z(s)eppelin Kft.156170
9Ab Agro Kft.108166
10Mauri Kft.156156
11Platinum Travel Kft.108150
12Csillagösvény-Utazás Kft.102139
13Vaya Travel Kft.102120
14Baraka Világjáró Kft.74114
15Ken-Edi Kft.108108
16Utazok.hu Kft.60108
17Morton's Kft.76103
18Vivaldi Travel Kft.8298
19Tui Magyarország Kft.9696
20Student Lines Kft.7891
21TdM Travel Kft.8590
22Marshaller Kft.6684
23Araamu Travel Kft.8080
24For Two Kft.6076
25Blaguss Utazási Iroda Kft.4272
26Tumlare Corporation Kft.7272
27Europolisz Kft.6067
28Tengerjáró Idegenforgalmi Kft.6966
29Ski Travel Kft.4261
30Jet Travel Kft.6060
31Travellines Kft.3860
32Lovasi és Társai tourist4456
33Weco-Travel Kft.7655
34City Holiday Kft4455
35Challenge Hungary Kft.5454
36Helmond Kft.5454
37Sport Travel Kft.3250

Összesen  
4 226 
5 541 
Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatala

Az összes utazási iroda adatát itt éri el. Azon utazási irodák listáját, amelyek tevékenységét a kormányhivatal jogerősen megtiltotta, ezen a linken éri el.

Nem kell még temetni a szektort

A számokból látszik, hogy erős évet zártak az irodák és nem számítanak gyengülésre, így korai azt állítani, hogy az internetes utazásszervezés, vagy akár az AirBnb legyőzte volna ezt a szektort, ahogy azt a Thomas Cook csődje után többen latolgatták.