A magyar utazási irodáknak a múlt év végéig kellett jelezniük, hogy mekkora keretösszeggel biztosítják ügyfeleik kártalanítását egy esetleges csőd vagy működésképtelenség esetén. Az illetékes kormányhivatal december 17-i adatai szerint szinte valamennyi cég nyilatkozott már.

A vagyoni biztosíték mértékét jogszabály határozza meg, az utazási irodák dolga, hogy ennek mindig naprakészen megfeleljenek, vagyis árbevételüknek megfelelő összeg álljon rendelkezésre a kártalanításra. Ha például 2019-ben több megrendelésük lesz, mint a 2018-as bevételük volt, akkor pár napjuk van arra, hogy ezt jelezzék a kormányhivatal felé és módosítsák a számokat.

Ha valaki utazási irodát választ, akkor érdemes leellenőrizni, hogy szerepel-e a nyilvántartásban, illetve, hogy nem tiltották-e el az utazásszervezéstől.

Tavaly szigorítottak

Mivel az elmúlt években is voltak irodacsődök, melyeknél utasokat nem tudtak hazahozni, illetve az ügyfelek futhattak a pénzük után, a kormány tavaly szigorításról döntött, amely 2018 júliusában lépett hatályba. Magyarországnak tavaly júliustól kell kötelezően alkalmaznia a szervezett utazásokra vonatkozó, a korábbiaknál szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmazó, új uniós irányelvet - a szerk. Az egyik fontos változás, hogy míg korábban a vagyoni biztosíték fedezte mind a hazahozatal, a kényszerű kint tartózkodás költségét, valamint a kártalanítást és az előleg-visszatérítést, most ez a pénzösszeg csak utóbbiakra használható fel.

Külön biztosítást kell már kötni arra az esetre, ha az iroda nem tudja hazahozni a kint rekedt utasokat. A hatályos jogszabály ennek az összegéről is rendelkezik: alapesetben a fedezeti biztosíték 10 százalékáig kell helyt állnia az iroda biztosítójának, ha viszont az iroda charterjáratokkal is utaztat, akkor az arány 20 százalék.

Ennyi biztosítékot kell igazolni

A fedezeti biztosíték összege is változik annak függvényében, hogy az iroda milyen szolgáltatást nyújt. Maga a biztosíték lehet egy hitelintézettel kötött garanciaszerződés vagy biztosítási szerződés, vagy pénzbeli letét is.

A csak belföldön utaztató cég esetében az ebből a tevékenységből befolyó árbevétel 3 százalékát kell rendelkezésre bocsátani, de legalább 500 ezer forintot. Ha külföldre is szervez utakat a vállalkozás, akkor már a bevétel 12 százalékával, de legalább 5 millió forinttal kell helyt állni. Ha a cég szervezi az utazást (személyszállítást) is, akkor a minimális összeg 7 millió forint. Azok az irodák, amelyek charterjáratokat is igénybe vesznek, vagy a garantált szerződéseik az árbevétel legalább 25 százalékát adják, 20 százalékos fedezeti biztosítékot kell, hogy adjanak, de legalább 50 millió forintot.

Kik a legnagyobb irodák?

A friss adatok szerint 21 charterjáratokkal is foglalkozó cég van Magyarországon. Messze a legnagyobb a N-U-R Neckermann-utazás Kft., amely 2018-ban és 2019-ben is 3,4 milliárd forinttal biztosította be, hogy minden utasa a pénzénél maradjon. Bár a pontos számokat nem közlik, az utasok "kimentésére" további közel 700 millió forint állhat rendelkezésre a Neckermannál.

Egymilliárdnál is nagyobb biztosítékkal rendelkezik még a Ibusz Utazási Irodák Kft., a Sun & Fun Holiday Kft. és a Kartago Tours Kft.

Vagyoni biztosíték - charterekkel (M Ft)
Irodák20182019
N-U-R Neckermann-utazás Kft.34003400
Ibusz Utazási Irodák Kft.15001500
Sun & Fun Holiday Kft.15001500
Kartago Tours Kft.10001200
Anubis Travel Kft.860860
Anubis Travel Kft.860860
Unitravel Kft.510510
Utazom.com Kft.500500
Robinson-Tours310380
Taurus Reisen Kft.364364
Grand Tours 2000 Kft.360360
Budavár Tours Kft.220320
Bono Utazási Központ Kft.250250
Orex Travel Kft.240240
Last Call Travel Kft.110150
Personal Tours Kft.144144
Apollon-Travel Kft.120130
Premio Travel Holidays Kft.120120
Mouzenidis Hungary Kft.6060
Blue Sky Travel Kft.5050
Red Sea Boats Holiday Kft.5050
...
Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatala

A minimális összeggel két cég, a Blue Sky Travel Kft. és a Red Sea Boats Holiday Kft. vág neki az évnek.

A külföldre is utakat szervező, 12 százalékos körbe tartozó irodák jóval többen vannak, ők zömmel a minimális 5 vagy 7 milliós fedezeti biztosítékkal kezdik 2019-et. Mindössze 29 iroda van, ahol a fedezeti biztosíték legalább 50 millió forint. Köztük a legnagyobb szereplő a Fehérvár Travel Kft. 912 milliós biztosítékkal, de komoly összeget tett be még a Tensi Kft. és az OTP Travel Kft. is a maga kicsivel kevesebb, mint 300 milliós összegével.

Vagyoni biztosíték - charterek nélkül (M Ft)
Irodák20182019
Fehérvár Travel Kft.816912
Tensi Kft.298298
OTP Travel Kft.288288
Vista Utazási Irodák Kft.180180
Haris Travel Club Kft.168168
Proko Trravel Kft.168168
Mauri Kft.156156
Z(s)eppelin Kft.156156
Wizz Tours (azóta csődbe ment)
134134
Ab Agro Kft.103108
Ken-Edi Kft.108108
Platinum Travel Kft.108108
Csillagösvény-Utazás Kft.102102
Vaya Travel Kft.102102
TdM Travel Kft.8585
Vivaldi Travel Kft.7182
Araamu Travel Kft.8080
Student Lines Kft.7078
Morton's Kft.6376
Weco-Travel Kft.7676
Baraka Világjáró Kft.7374
Ruefa Reisen Kft.7272
Tengerjáró Idegenforgalmi Kft.6969
Marshaller Kft.6666
Europolisz Kft.6060
For Two Kft.5660
Jet Travel Kft.4860
Challenge Hungary Kft.4954
Helmond Kft.5454
..
Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatala