Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tát Margit, Méhkerék fideszes polgármestert költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Gyulai Járási Ügyészség, derül ki csütörtöki a Magyar Narancs cikkéből, melyet az Index szemlézett. Az ügy előzménye, hogy még 2015-ben hirdettek meg egy bűnmegelőzési programot, amelyre 31 millió forintnyi állami támogatást is kaptak, de az egész kimerült egy kétnapos tréningben az átfogó képzés helyett.

A polgármester akkor azt állította az RTL Híradónak, hogy végül nem az iskolában folytatták a programot, hanem külsős szakemberekkel dolgoztak, de ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy az iskolában zajlott a program, és hibátlanul véget ért. Csak erről éppen az iskola vezetése nem tudott semmit.

Az ügyészségi vádirat szerint - az idei választáson is a Fidesz színeiben induló polgármester - a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós szándéka az volt, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa.

A 31 millió vissza nem térítendő pénzből a helyi alapfokú iskolában bűnmegelőzési programot valósítanak meg, a pénz nagyobb részét az EU, kisebbik részét a magyar állam állta. Tát végül úgy trükközte el a pénzt, hogy különböző nonprofit szervezetekkel, gazdasági társaságokkal kötött színlelt megállapodásokat, közben a közreműködő szervhez kifizetési kérelmeket nyújtott be, mintha eszközbeszerzések történtek volna a projekthez. Végül sikerült 2013 és 2015 között öt részletben lehívni a 31 millió forintot. Maga a polgármester egyébként magának is számlázott: magánszemélyként megbízta önmagát a viselkedéskultúrával foglalkozó szakkör megtartásával 168 ezer forintért.

Az ügynek a polgármesteren kívül még 7 vádlottja van.