Az elnökjelölt szerint 452 milliárd forint a még privatizálható állami vagyon értéke. Mint hangsúlyozta, mielőbb foglalkozni kell a nagy állami vállalatok helyzetével. Példaként az MVM-et, a Malévet, a Dunaferrt, az Antenna Hungáriát, a Mahartot és a Bábolna Rt.-t említette, de hozzátette, nincs privatizációs kényszer. A gazdasági bizottság ülésén Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója is jelen volt. Beszámolt arról, hogy az első negyedévben a szervezet visszafogott vagyongazdálkodást folytatott. Közölte, hogy az ÁPV-hez kerül a Magyar Posta és a Postabank, de a MÁV odakerüléséről nem volt szó. Kérdésre válaszolva Mészáros megerősítette, hogy az ÁPV elsősorban a vagyonkezelésre kíván berendezkedni. A Dunaferr esetében az európai uniós előírások nem engedélyezik a közvetlen állami tőkejuttatást. Az ÁRV arra törekszik, hogy a Mol esetében egy esetleges tőkeemelés során is megmaradjon a 25 százalék plusz egy szavazatos állami tulajdon.