Vajna 20 milliárdért vette meg a TV2-t

Az év legnagyobb realizált üzleteinek, azaz az exitek listáját állította össze a Forbes magazin októberi száma. A legnagyobb összeget egy sikeres magyar startupért adta egy világcég.
Napi.hu, 2016. október 5. szerda, 12:21

A Forbes becslése szerint 36,4 milliárd forintért cserélt gazdát a magyar alapítású sikercég, a Ustream. Az élő online közvetítést kínáló céget az IBM vásárolta meg - írja közleményében a lap.

Az exitek között az ezüstérmet Waberer György hozta el, aki a saját nevét viselő fuvarozó cégen adott túl a lap becslése szerint 32,4 milliárd forintért. A vevő Mid Europa Partners lett.

Az év komédiájából a harmadik legnagyobb exit lett a TV2 eladása, amelyet egy ideig egyszerre érzett a sajátjának Simicska Lajos és Andy Vajna. A menedzsment két tagja, Yvonne Dederick és Simon Zsolt - a Forbes számításai szerint - 19,6 milliárdért adott túl a bolton, a befutó végül a filmügyi kormánybiztos lett (bár a per még tart).

A Class FM-ért - a szintén a Simicska-birodalomhoz sorolt országos kereskedelmi rádióért - a Forbes becslése szerint 3,5 milliárdot adott a Sláger Rádió Zrt.

Tizedik lett a ranglistán az a 2 milliárd forintra becsült tranzakció, amelynek során a Szállás.hu portál az OTP és a Portfolion birtokába került.

HOZZÁSZÓLÁSOK