Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BÁV 3. Óraaukcióját rekordszámú látogató és nemzetközi érdeklődés övezete - írta közleményében a BÁV.

"A minőségi órák iránt folyamatosan növekszik a kereslet, idén az előző évhez képest megduplázódott a licitálók száma. Évről évre a legnagyobb márkák legkeresettebb modelljei mellett igazi ritkaságokat is próbáltunk megszerezni. Szakértőnk nemzetközi kiállításokon és vásárokon, illetve hazai kapcsolatainkon keresztül egy év alatt gyűjti össze a kalapács alá kerülő kollekciót. Úgy gondolom, hogy ebben, a BÁV-ra jellemző alapos előkészítési munkában és szakértői tudásban rejlik az óraaukció sikere" - mondta el Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója.

Az óraaukció sztárjai a Rolex karórák voltak. Az árverés legmagasabb áron elkelt tétele 9 millió forintos eladási árával egy vörösarany Rolex Sky-Dweller volt.

Az utazók kedvenc, klasszikusan elegáns karórája mellett 6,6 millió forintot fizettek egy sportosabb, de szintén arany Rolex Day-Date-ért. A mai modellek rekordárai mellett a vintage Rolexek voltak összességében a licitálók kedvencei. Ezek közül is leginkább az acélszíjas darabokat övezte kitüntetett érdeklődés.

A legendás, pilótáknak készült, sokáig a PanAm légitársaság hivatalos órájának számító Rolex GMT-Master II komoly nemzetközi licitharc végén, 3,3 millió forintért talált új tulajdonosra. Sokan utaztak a kifejezetten üzletembereknek szánt, vintage Datejust sorozat női és férfi modelljeire is, ezek jellemzően két-, háromszoros áron keltek el. Utóbbiakat bátran hívhatjuk uniszexnek is, hiszen a néhány évtizeddel ezelőtti luxusmárkák férfi karórái ma éppen a női, avagy éppen uniszex méretnek felelnek meg.

Maradona, Pelé, Messi vagy éppen Ronaldo kedvenc, minden ízében modern luxusórája, a Hublot Bing Bangje a nevéhez méltó, 6 millió forintos áron kelt el.

Hublot Bing Bang King Power

A luxusmodellek között a nagy múltú óramárkák exkluzív darabjait tartották befektetésre érdemesnek a vásárlók. A klasszikus aranyórák, mint a 3,3 milliós Patek Philippe Calatrava vagy 2,4 millió forintos Harry Winston Midnight mellett egyértelműen felértékelődtek a klasszikus designt és technikai innovációt képviselő darabok, mint a Breitling, amelynek a karóráit gyakorlatilag fedélzeti számítógépként használták az amerikai légierő pilótái már az első világháborúban is. A Breitling Chronomat 44 óráért 2,2 millió forintot, míg a 80-as években az iraki légierő által rendelt dupla kijelzős gyűjtői Navitimerért 480 ezer forintot fizettek.

A Jaeger-LeCoultre, önmagában mérnöki csodának számító örökmozgó asztali órájáért 1,4 millió forintot adtak. A BÁV szakértői által felfedezett, 1,8 milliméter vastagságú szerkezetével a világ egyik legvékonyabb órájának számító, 200 éves parányi női függőóráért is sok gyűjtő szállt harcba, végül a kikiáltási ár közel négyszereséért, 840 ezer forintért talált új gyűjteményre.

Női függőóra

A búvárok és James Bond kedvenc órája az Omega Seamaster Planet Ocean 1,5 millió forintért kelt el.

A láthatóan nagy presztízsű új modellek még 1 millió forint fölött, a vintage darabok jellemzően a 200-500 ezer forint közötti, széles közönség által megfizethető értéksávban helyezkednek el. Erre a legjobb példa az Omega Constellation sorozat, amelynek egyik 70-es évekbeli darabját több mint ötszörös áron, 480 ezer forintért vásárolták meg.

A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a női karórákat, itt elsősorban Diana hercegnő, Jackie Kennedy vagy éppen Warhol kedvencének számító Cartier Tank modellekért harcoltak, de nagyon népszerűek voltak az Omega és a Rolex női modelljei is. A legmagasabb áron, 1,6 millió forintért a Vacheron Constantin briliánsokkal ékített ékszerórája kelt el - írta közleményében a BÁV.