A Sláger igazgatóságának alelnöke tegnap még azt mondta, hogy a cég műsorszolgáltatási díj kiszámítási módszerének felülvizsgálatát, végső soron pedig a díj csökkentését szeretné elérni. A Sláger azért szeretne díjcsökkentést, mert a 7 éves koncesszió 1997-es elnyerése óta jelentősen megváltoztak a piaci körülmények, csökkent a rádiók részesedése a reklámtortából, a Budapesten működő csatornák száma pedig megduplázódott. Az alelnök szerint a kialakult helyzetért az ORTT is felelős. A rádió perben áll az ORTT-vel, miután 2001 novemberében az előbbiekre hivatkozva nem fizette be az esedékes 1,3 milliárd forintos műsorszolgáltatási díjat.