A közelmúltban változás történt az államnak is több milliárd forintért dolgozó Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságában és tulajdonosi körében - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A társaság igazgatóságának februártól már nem tagja Fürjes Balázs korábbi vezérigazgató (aki egyébként az uniós fejlesztési ötletekre Heim Péter által alapított National Development Consulting Projektfejlesztő Zrt. igazgatóságának tagja), bekerült viszont Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője, a kutatócég által 2013 augusztusában megvásárolt Napi Gazdaság című napilap főszerkesztője.

Az igazgatóság elnöke továbbra is az alapító-tulajdonos Heim Péter, tagja még Siba Ignác tavaly kinevezett vezérigazgató és Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese (aki egyebek mellett az állam által a Városliget nagyszabású fejlesztésére decemberben létrehozott Városliget Zrt. igazgatóságának is tagja).

Megvált a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-ben lévő 34 százalékos tulajdonrészétől Bódi Gábor Imre - ez már tavaly decemberben történt, de a cégjegyzékből törlés 2014. március végén jelent meg a Cégközlönyben. Bódi Gábor Imrét 2013 augusztusában nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökének, miután júliusban a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. tulajdonában lévő, államigazgatási informatikai fejlesztésekkel és üzemeltetéssel foglalkozó Kopint-Datorg Kft. ügyvezetője lett.

A Századvég Gazdaságkutatót 2010. március végén hozta létre Giró-Szász András politológus, most kormányszóvivő és Heim Péter közgazdász, aki jelenleg egyedüli tulajdonosa a cégnek.

(Jelmagyarázat: vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult, vastag - tulajdonos, szaggatott - már nem hatályos adat)

A Századvég Gazdaságkutató a Strategopolis Kft.-vel és a Századvég Alapítvánnyal konzorciumot alkotva 2011 decemberétől 2014 végéig összesen bruttó 4,73 milliárd forintért készít kutatásokat, tanulmányokat és ad szakpolitikai tanácsokat a kormányzatnak, a megrendelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Új tanulmányok készülnek

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nevében az Országgyűlés Hivatala újabb szerződést kötött márciusban a Századvég Gazdaságkutatóval. A cégnek ezúttal makrogazdasági és gazdaságpolitikai monitor és konjunktúra elemzést kell készítenie nettó 11,6 millió forintért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A beszerzés előzetesen becsült értéke 12 millió forint volt. Két elemzést kell készíteni legfeljebb 50 oldal vagy 100 ezer karakter terjedelemben. A társaságot hirdetmény nélküli (nem nyilvános hirdetménnyel induló) közbeszerzésen választották ki, erre akkor van lehetősége az ajánlatkérőnek, ha a szolgáltatás becsült értéke nem éri el a nettó 25 millió forintot. A Századvégen kívül a kaposvári székhelyű Equinox Consulting Kft. és a budapesti MultiContact Consulting Kft. tett ajánlatot.

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. tulajdonában lévő MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-től (amely április közepén megszűnik, feladatai a Miniszterelnökséghez, illetve a fejlesztési tárcához kerülnek) is nyert el márciusban megbízást a Századvég a Equinox Consulting Kft.-vel közösen, nettó 24,6 millió forintért. (Szintén 25 milliónál kisebb értékű, egyszerű közbeszerzésen.) Feladatuk a Gazdaságfejlesztési Operatív Program 1-2. prioritásra vonatkozóan felmérés (támogatási területek megjelenésének bemutatása, támogatási konstrukciókkal kapcsolatos tapasztalatok összegyűjtése, nemzetközi szakirodalom feldolgozása), valamint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatási konstrukciók pályázati felhívásának előkészítéséhez javaslat készítése és az ehhez kapcsolódó tanácsadás - derül ki a közbeszerzési tájékoztatóból. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 24,5 millió forint volt. Ezen az eljáráson szintén tett ajánlatot a nyertes mellett a MultiContact Consulting, valamint az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.

A Századvég idén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től is nyert el munkát: nettó 24,5 millió forintért a vagyonkezelő befektetési stratégiájának kialakításához készíthet tanulmányt. Erről bővebben itt olvashat.