Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Március 17-én jelenik meg a Michelin Main Cities of Europe 2010 elnevezésű kiadványa. Az étteremkalauz 29. kiadása 20 ország 44 városának kínálatát mérte fel.

Az első csillagos budapesti étterem a Gerendai Károly érdekeltségi körébe tartozó, Ráday utcai Costes lett, amely a magyar Dining Guide Az év étterme díját is elnyerte a közelmúltban. Gerendai korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy bár az étterem csillagvárományos, az idén mégsem lesznek benne a körben. A Costes ugyanis séfet váltott és a francia étteremkalauz szabályai szerint a kategorizálásához újra kell kezdeni a tesztelési folyamatot, aminek az a lényege, hogy az első kóstolásánál felfedik magukat a teszterek, majd ezt követően kétszer titokban kóstolnak.

A sajtóanyag kiemeli, hogy Budapesten gyorsan nő az ínyencekre szakosodott éttermek száma, amit az is jelez, hogy a 20 minősített egység közül öten kaptak extra elismerést a 2009-es egyetlen vendéglő után.

A csillagos Costes mellett négyen érdemelték ki a minőségi, háromfogásos menüt  elérhető áron kínáló helyeknek járó Bib Gourmand elismerést. E körből a guide-ban Magyarországot jó ideig egyedüli kiemelt étteremként képviselő budai Náncsi Néni ugyan kiesett, bekerül viszont a 21, az Arcade Bistro, a Bock Bisztró és a Csalogány 26.

A kalauz múlt évi, 28. kiadásában csak a Náncsi Néni maradt a hazai, Bib Gourmand emblémával jutalmazottak körében, miután Segal Viktor étterme bezárt


Tavaly ősszel a Babel és a Fausto's került be a Michelin Giude-dal egyenértékű Gault Millau étterem kalauzába két-két séfsapkával, amely lényegében egy-egy Michelin-csillagnak felel meg.



Európa kulináris kettéosztottsága továbbra is tény, hiszen a kalauzban szereplő 341 csillagos étteremből - ahogyan 2009-ben, ezúttal is - csupán kettő található a volt szocialista blokkban, míg a 231 Bib Gourmand helyből tíz. Utóbbiak fele Csehországban, egy pedig Lengyelországban található.

Összehasonlításul: Ausztriában tíz egycsillagos és egy kétcsillagos étterem van, a 15 Bib Gourmand hely mellett. Salzburgban a Carpe Diem, Bécsben a Novelli került be az egycsillagosok körébe, míg a RieGi kiesett onnan.

Prága az elitversenyben visszaesett, hiszen tavaly még a cseh fővárosban volt régiónk mindkét csillagos étterme. A Four Seasons hotel Allegro étterme megtartotta 2008-ban - a régióban elsőként - megszerzett egy csillagát, a Hilton Prague Old Town szálló Zincre keresztelt étterme azonban elvesztette. Utóbbit még a világhírű, csillagot csillagra halmozó Gordon Ramsay vitte sikerre tavaly, de a jelek szerint meglátszik a minőségen, hogy az étterem napi ügyeit már jó ideje nem a brit sztárséf viszi.