Várakozáson felül teljesítő tőkealapokat bővített az Eximbank

Egy magántőkealapba fektetett jelentős tőkét az Eximbank. A nyilvánosság mellőzésével lebonyolított tranzakcióról az Index nyomán beszámolt lapunk is. Itt a hivatalos indoklás a miértekről.
Szakonyi Péter, 2019. május 17. péntek, 22:01
Fotó: Napi.hu

Az Eximbank közleménye szerint az  eddigi eredményeknek köszönhetően jelentős, 40 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre az Eximbank az általa alapított és a GB & Partners által kezelt EXIM Exportösztönző Magántőkealapban. A tőkeemelés célja, hogy megerősített keretek között folytatódhasson a 2016-ban megkezdett gazdaságfejlesztési és exporttámogató program.

A világon összesen 85, az Eximbankhoz hasonló "promotional bank" működik, többek között olyan OECD-országokban mint Németország és Franciaország, de számos fejlődő országban is így stimulálják a gazdasági növekedést. Az elmúlt években a hitelezési tevékenység mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a tőkeprogramok. Ezt felismerve a hazai Eximbank 2013-ban elindította saját tőkefinanszírozási programját, így ma már 10 hazai és nemzetközi tőkealapban rendelkezik tulajdonrésszel. A program eredményességét jól mutatja, hogy a GB & Partners által kezelt EXIM Növekedési Magántőkealap és az EXIM Exportösztönző Magántőkealapba tartozó cégek 2018-ban már több mint 10 milliárd forintos árbevételt értek el, amelynek fele exportból származott. Az Alapból jutott forráshoz mások mellett a Nanushka divatmárka is, melynek köszönhetően megtízszerezte árbevételét, elérve a 3 milliárd forintos forgalmat és a 300 millió forintos EBITDA-t. Az Alap segítette az egyedülálló gyógyszerhatóanyag-tisztító technológiát fejlesztő RotaChrom piacra lépését is, amely tavaly 3,1 milliárdos éves árbevételt és 1 milliárd forint fölötti eredményt ért el - a néhány évvel ezelőtti pár száz millió forint után.

Az Exim-alapok eddigi sikere alapján döntött úgy az Eximbank 2019-ben, hogy az EXIM Exportösztönző Magántőkealapnak juttatott 40 milliárd forintos tőkeemeléssel tovább erősíti programját. A sajtóban megjelent állításokkal szemben a teljesen transzparensen, a hazai és nemzetközi standardok szerint végrehajtott tőkeemelésnek köszönhetően a GB & Partners irányítása mellett az Alap megerősítve folytathatja tevékenységét - írták közleményükben.

HOZZÁSZÓLÁSOK