A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A 8 milliárd 655 millió forint keretösszegnek számít. Ebből - egyebek mellett - a következőket kell elvégezni:

 

  • több esetben kiderült, hogy a több rétegben épült történeti falaknak vagy nincs vagy nem megfelelő az alapozása, ezért elsődleges az alapok vizsgálata, föltárása és kiegészítése,
  • a történeti falak közül vannak, melyek a korábbi műemléki helyreállítás során középkori felületükkel mutatkoznak meg és vannak, melyek a 19. század folyamán készült köpenyezést mutatják - a középkori falfelületek esetében a munka restaurátori felügyelettel végezhető csak,
  • a hiányok pótlására csak a meglevő kő- és tégla anyaghoz minőségben, színben és textúrában hozzá igazított elemeket lehet használni,
  • a II. világháború után készült javítások esetében cementes (sokszor a környezetnél sokkal erősebb) anyagokat használtak falazáshoz és fugázáshoz, az ilyen fuga-felületeket mindenhol el kell távolítani, a környezetében okozott károkat pedig cserével megoldani, javítani,
  • a falak mellvéd részét többször átalakították, ezeket a legtöbb helyen félköríves párkány választja el a várfaltól - a rossz állapotuk miatt a teljes bontás és visszaépítés a megoldás.

 

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben műemléki védettségű, valamint világörökségi helyszínen lévő várfalon ellátott felújítási és/vagy helyreállítási munkálatokból legalább nettó 250 millió forint árbevétele származott. Az ajánlattételi határidő szeptember 10. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel.

A beruházás előzménye, hogy a Miniszterelnökség felügyelete alatt 2018. december 31-én alakult meg a Várkapitányság Nonprofit Zrt. Az új cég a budai várbeli kormányzati beruházásokat is felügyelő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. összeolvadásából jött létre.

Júliusban írt ki tendert a Csikós udvar déli nyaktagja építésére a Várkapitányság. Februárban egy kormányhatározat 5,8 milliárd forintot adott a Várkapitányságnak.