Bizarr eset az egyik magyar Lidlben

Az egyik budapesti Lidlben nehéz komolyabb mennyiséget vásárolni, mert lényegében elfogytak a bevásárlókocsik. Megkezdték a pótlást.
Csernátony Csaba, 2020. március 12. csütörtök, 15:56
Fotó: Napi.hu / Csernátony Csaba

A koronavírus-járványtól való félelem miatt a február végén már volt egy roham és ezen a héten is rengetegen mentek vásárolni a boltokba. Ez lett volna a logikus magyarázat arra, hogy a Budapest VIII. kerületében lévő Teleki téri Lidl-üzlet előtt szerda este nem voltak bevásárlókocsik.

A boltban viszont kevesen voltak, azaz egészen más oka volt a hiánynak. Megkérdeztük az üzlet egyik dolgozóját, aki azt mondta: "Hiába furcsa ez az egész, képzelje, ellopták a kocsikat. Volt korábban több tucat, de karácsony óta többet loptak el, az egyik este pedig egyszerre sok tűnt el. Kitépték a bevásárlókocsi-parkolónál lévő biztonsági zárból a kocsikat". Hozzátette, már megrendelték az újakat, amelyek bármikor befuthatnak.

A bevásárlókocsik célszerszámok, nehéz velük otthon mit kezdeni, különösen több tucattal, azt pedig nehéz elképzelni, hogy valaki a saját boltjába vitte azokat. Mindenesetre a bevásárlókocsik drága dolognak számítanak, darabonként több tízezer forintba kerülnek. Az országszerte több száz bolttal rendelkező boltláncok több ezer darabos bevásárlókocsi-flottával rendelkeznek, amelyek összértéke milliárdos tételt jelent.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lutria, 2020.03.12 19:17

Az a lidl nem volt bekamerázva hogy lássák hogy vitték el őket?Eltoltak egy tucatot összekapcsolva vagy egy nagyobb furgonnal voltak?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.12 16:30

"nehéz velük otthon mit kezdeni"

Nem is haza vitték hanem az ócskavas-fölvásárlókhoz, Mórickák.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html