Komoly hullámokat vert a sajtóban is a budapesti központú, de vásárosnaményi gyárában menő férfi öltönyöket gyártó A.R.J Ruhagyár Zrt. (korábban Berwin, Elite, még korábban Vörös Október Ruhagyár) eljárása a náluk dolgozó több mint 500 varrónővel szemben.

A Napi.hu mellett több országos portál is beszámolt róla, hogy a vállalat márciusban átállt maszkok varrására, majd május utolsó hete óta semmiféle munkát nem adott a dolgozóinak - viszont fel sem mondott nekik, sőt az utolsó munkák bérét sem igen akaródzott kifizetni.

Legalábbis az amúgy is csökkentett járandóságot a vírushelyzetre hivatkozva csak darabokban utalgatták, volt, aki néhány száz forint utalásáról kapott értesítést - számolt be lapunknak is Újvári Bertalanné szakszervezeti titkár. Így sokan közülük kifejezetten túlélésre voltak kénytelenek berendezkedni, alkalmi munkára kényszerültek, vagy a várostól csak messzebb találtak bevételi forrásokat, ami az áldatlan közlekedési viszonyok miatt rendkívüli terheket rótt rájuk.

Lapunk azonban nemrég kedvező információról értesült: ismét dolgoznak a parkolópályára állított varrónők Vásárosnaményben, legalábbis egy részük. A hírt megerősített Újváriné is: "egy, a városban nemrég megjelent vállalkozás tulajdonosa keresett meg, hogy dolgoznánk-e nekik". A néhány éve alakult hasonló profilú, de nem vásárosnaményi vállalkozás két varrodát is üzemeltet más városokban. Vásárosnaményben nemrég jelent meg, helyet bérelt, új gépeket vásárolt és megkezdte a munkaerő szervezését, ebben Újváriné komoly szerepet kapott.

Titokzatos foglalkoztató a háttérben

Az új cég tervei szerint a jövő év elején futtatják fel a termelést, az érdekképviseleti titkár egyelőre elég titokzatosan fogalmazott, csak azt árulta el, hogy jelenleg csaknem 70 varrónő kap munkát az új cégben - egyelőre napi bejelentéssel -, de további bővítéseket terveznek a közeli jövőben. Sem a vállalkozás nevét nem árulta el, sem pedig azt, hogy mit fognak varrni - jelenleg maszkokat készítenek.

A régi cégben egyelőre 100-120 varrónő nem számolt még le, a többiek még várják a pénzüket, de mostanra sokan felélték minden tartalékukat, és egyre kevesebb az alkalmi bevételi lehetőség is. A dolgozók egy csoportja felszámolási eljárást kezdeményezett az A.R.J ellen. A több név- és tulajdonosváltáson is átesett vállalatot 1992 végén alapították Elite Ruhaipari Rt. néven, de a bejegyzés idején már az Elite Ruhagyár Rt. nevet viselte. A céget 2001 tavaszától Berwin Ruhagyár Rt.-nek nevezik, de az angliai Leeds-ben bejegyzett Berwin&Berwin Ltd. csak 2010-ben jelenik meg az Opten adatai szerint minősített többségű befolyással rendelkező tulajdonosként.

A vállalat 2018. július végén a dubai Primavantis Trading DMCC tulajdonába került és 2019 november vége óta A.R.J. Ruhagyár Zrt. néven működött tovább. Az elmúlt három évben hat végrehajtási eljárás indult a cég ellen, közülük kettő adóhivatali, a többi közjegyzői. A társaság ellen november 23-án pedig felszámolási eljárás indult, a felszámoló a BIS Csődgondnok és Tanácsadó Zrt., az igénybenyújtási határidő 2021. január 2.