A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány egyetért a következőkkel:

 

  • a fejlesztési terület déli irányú megközelítését szolgáló M2-es autóút új csomópontjának megépítésével,
  • az M2-es autóútról a fejlesztési területre ki- és behajtást biztosító bekötő utak megépítésével, valamint négy forgalmi sávosra történő bővítésével,
  • a fejlesztési területet határoló közvilágítással ellátott mellékút kiépítésével,
  • Göd város helyi közlekedési infrastruktúrájának felülvizsgálatával és fejlesztésére vonatkozó javaslat készítésével.
  • A kormány felhívta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a felsoroltakhoz szükséges intézkedésekről március 20-ig készítsen előterjeszztést.

 

Meg kell vizsgálni, hogy miképpen kaphat az ipari park vasúti összeköttetést. Ismert, hogy a Samsung telepétől, körülbelül egy kilométerre található az OVIT állomása, ahova több erőműből érkezik távvezetékeken a villanyáram. Ez az állomás be van kötve ipari vágánnyal a gödi vasútállomásba. Ami pedig az M2-es új csomópontját illeti, nagy ajándék a Samsungnak. A gyár északi oldalán ugyanis van már egy csomópont, a déli oldal attól legfeljebb 1-1,5 kilométerre lesz majd.

Az ipari park hosszú távú villamosenergia-ellátását, gázellátását, ivóvíz- és ipari víz ellátását is meg kell oldani, továbbá gondoskodni kell a csapadékvíz biztonságos kezeléséről és ki kell építeni a szennyvíz-csatornát is.

A kormány felhatalmazta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy amit elhatározott, arról március 20-ig kössön együttműködési megállapodást Göd Város Önkormányzatával.

Gödön nagy ellenállást váltott ki a Samsung bővítése, amely - egyebek mellett - egy erdő letarolásával járt és veszélyes, valamint zajos tevékenység folytatásával egy lakópark közvetlen szomszédságában. A bővítésről tavaly októberben adott tájékoztatást a külgazdasági és külügyminiszter. Mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI 1200 új munkahelyet hoz létre. Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértéke azonban csak az Európai Bizottságnak jóváhagyása után lesz nyilvános. A gyárban ma többségében külföldi vendégmunkások dolgoznak.