9,3 milliárdból elkészült az első húsz hazai gyártású IC+ kocsi

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.
Szepesi Anita, 2019. július 30. kedd, 14:01
Fotó: Shutterstock

Homolya Róbert az MTI tudósítása szerint elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. Az új flotta több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épül, a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz.

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba - mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Az IC+ kocsik gyártása kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.

Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.

Homolya szerint a MÁV-Startnak legalább háromszáz új IC+ kocsira van szüksége a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig.

A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg.

A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz.

A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki.  A kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

HOZZÁSZÓLÁSOK