A BKK több próbaprojekten keresztül szeretné megismertetni a rendszer működését az utazóközönséggel. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratának kapukkal, valamint az egyik HÉV-állomás érvényesítő készülékekkel történő felszerelése 2017. július 31-éig. A teszteredmények alapján a BKK és a szállító Scheidt & Bachmann  egkezdheti az engedélyezési eljárásokat, valamint az elfogadott és engedélyeztetett prototípusok alapján elindulhat a sorozatgyártás.

A két cég nemrég lezárt a projek harmadik munkafázisát. A szerződéses teljesítés mellett mintegy 90 változtatás átvezetését is el kellett végezni az elektronikus jegyrendszer korábban kialakított követelményrendszerében. E változások azért szükségesek, mivel az eredetileg kiírt szerződés nem tartalmazta a 2016 januárjától bevezetett új elektronikus személyi igazolvány használatát a közösségi közlekedésben, továbbá a HÉV és az agglomerációs autóbuszjáratok átadását az állam részére, valamint a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény alapvető módosítását a  közlekedési kártyák kibocsátásával kapcsolatosan.

A most lezárt munkafázis rengeteg technológiai megoldást, változtatást és új technikai elem kialakítását és elfogadását is tartalmazta, például a kézi készülékek felkészítése a különböző utazási médiák olvasására, a kártya-regisztrációs folyamatok szoftveres megoldásainak kidolgozása, illetve a rendszer felkészítése az új, elektronikus személyazonosító igazolványok elfogadására. A metróállomások aktualizált, a korábbinál pontosabb utasforgalmi felmérése alapján sikerült véglegesíteni az állomásokra elhelyezendő kapuk darabszámát, melynek alapján megkezdődött a kiviteli tervezés - írta a BKK.