A tervezettnél kicsit később és a reméltnél jóval kevesebb pénzt kaptak az EVM Háztartás-vegyipari és Kozmetikai Zrt. dolgozói. A csaknem 90 embert több mint két év után fizetik ki a bérgarancia alapból, dolgozónként átlagosan nettó 700 ezer forintot, s a munkaügyi papírokhoz is hozzájuthatnak, ami azt jelenti, hogy újra legálisan vállalhatnak munkát. Eddig ugyanis nem tehették, hiszen az egykor a WU2 sampont, a Bip és az Ultra tisztítószereket is gyártott cég tulajdonosai szó nélkül faképnél hagyták őket, vitték a pénzüket és a papírjaikat is. Ügyvédjük útján - kihasználva a jogi lehetőségeket - állásidőre kényszerítettek csaknem 90 embert - emlékeztet Székely Tamás, a dolgozókat képviselő VDSZ) elnöke.

A VDSZ segítségével vették blokád alá két évvel ezelőtt, 2014 elején a gyárat, hogy kényszerítőeszközként megakadályozzák a gépek elszállítását. Bár a blokád sikeres volt, a gépeket akkor nem vitték el, de később a NAV lefoglalta azokat.

A dolgozók tavaly év végéig - a cég felszámolásának kezdetéig - állásidőn voltak, amiért az elmúlt két évben egyetlen fillért sem kaptak, s munkaügyi papírok nélkül azok sem tudtak elhelyezkedni, akiknek lett volna rá lehetőségük - írta közleményében a VDSZ. Az EVM kijelölt felszámolója a TM-Line Zrt.

A felszámolás elindulásával felgyorsultak az események, a dolgozók a napokban megkapták az átlagosan nettó 700 ezer forintot. Hogy az eljárás a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban befejeződjön, a 85 ember közös megegyezéssel vált meg a cégtől.

Más cég gyártja a jól ismert márkákat

A VDSZ döbbenetesnek tartja a történteket, s főként azt, hogy a megoldásra évekig kellett várni, miközben családok tucatjainak a megélhetése forgott kockán, ezalatt a cégnél gyártott márkáit kijátszva más cég a mai napig gyártja a népszerű termékeket. Az elnök szerint ezért ismét a törvényhozáshoz kell fordulni, hogy a bérgarancia alap ilyen esetekben azonnal elérhető legyen a kiszolgáltatott helyzetbe került dolgozók számára.