Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kovács Csaba, a húsüzem felszámolását felügyelő Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője a napilapnak elmondta: a polgármester kedden írta alá az adásvételi szerződést, az önkormányzatnak harminc napja van a vételár kifizetésére. Az ügyvezető szerint a felszámolóbiztosnak már csak a zárómérleget kell elkészítenie és benyújtania a bíróságnak.

Azt nem tudni, mit kezd a város a területtel - írta a Magyar Idők.

Az 1924 óta működő kapuvári húsüzem felszámolását egyik beszállítója kezdeményezte. A gyárban működő másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. 2012 november végén jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottjait, és fizetésképtelensége miatt decemberben a bíróság elrendelte a cég felszámolását. Azóta utóbbi társaságot már sikerült értékesíteni, a vállalat másik felére, a Hús Zrt.-re azonban idáig nem találtak vevőt.

Az adóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a húsüzem tartozása meghaladta a 10 milliárd forintot, a társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával.