Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Mind a 70 hazai üzletét bezárja az országos műszakiüzlet-lánc, az ElektroPont - írja a Népszabadság. A cégvezetés szerint ennek fő oka a hitelválság, bár a vállalat már régóta gyengélkedik. Az Electro Computer Zrt. tulajdonában lévő ElektroPont tavaly összesen 900 főt foglalkoztatott és 23 milliárd forintos forgalmat bonyolított, ám a hitelválság következtében törölték a cég hitelbiztosítási védelmét, így az nem tudott árut kapni a hazai importőröktől. A beszűkülő piacon nagy versenytársaival, a Media Markttal, az Euronicsszal és ElectroWorlddel szemben a cég becslése szerint a 18 százalékos piaci részesedést birtokló ElektroPont húzta a rövidebbet: bár még tavaly is nyitott új üzleteket, 2007-et közel egymilliárd forintos veszteséggel zárta a vállalkozás. A cég körüli negatív hangulatot az is fokozta, hogy a 2005 óta az Electro Computer Zrt.-ben 25 százalékos részesedéssel bíró német Elektronic Partner Handel GmbH idén tavasszal kiszállt az üzletből, a magukra maradt magyar tulajdonosok pedig a cég reorganizációjával kísérleteztek, ledolgozva valamit a cég tetemes adósságállományából. A cég közleménye arra nem tér ki, hogy mi lesz a bezárt üzletek és a 250 dolgozó sorsa.