A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint részben át kell építeni a Hengermalom út - Fehérvári út csomópontban létesített ideiglenes végállomást, ahonnan 1,7 kilométer hosszban két vágány fut tovább az Etele út közepén az Etele térig. Az utóbbi helyszínen 4 vágányos fej-végállomás épül.

Miután a villamospálya főcsatorna felett halad, így 30 centiméter vastag teherelosztó lemezre kell azt ráépíteni. A peronoknak pedig fogadniuk kell az 56 méter hosszú CAF villamosokat. Az Etele út és a Fehérvári út kereszteződésében épül egy új, térszín alatti áramátalakító is.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt három évben legalább nettó 4,5 milliárd forint árbevétele volt, amelyből legalább 3,5 milliárdot kell kitennie a vasúti infrastruktúra kivitelezésének.

Az ajánlatok beadási határideje november 13. Az értékelésnél egyaránt 50-50 súlyszámot kapnak a minőségi kritériumok, valamint az ár.