A mobilcégek minden számra kiküldtek egy üzenetet, amelyben figyelmeztetik a használókat, hogy azonosítsák magukat, amire 15 nap áll rendelkezésre.

Az adatellenőrzéshez magánszemélyektől személyi igazolványt és lakcímkártyát, vagy Magyarországon kiállított új típusú vezetői engedélyt és lakcímkártyát, továbbá ezek hiányában útlevelet és lakcímkártyát kérnek. Az ügyfeleknek személyesen kell befáradniuk a telefontársaságok irodáiba. Amennyiben a számhasználók ennek nem tesznek eleget, a kimenő hívásokat 30 napra korlátozza a szolgáltató, ha erre sem rea­gálnak az érintettek, a kártyái­kat véglegesen inaktiválják - írta a lap.

A korábbi hírek szerint ugyanis egy hajléktalan nevére mintegy 200 ezer sim-kártyát vásároltak, ezeknek egy része a brüsszeli, illetve a párizsi merényleteket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolt. Az ügy hátterét a magyarok a francia, valamint belga jogsegélykérelmekre indított felderítőmunka nyomán tárták fel.

Időközben egyeztetés kezdődött a sim-kártya-vásárlás szigorításával kapcsolatban. Októberben a Belügyminisztérium törvényjavaslatot is benyújtott a kérdésben. Az előterjesztés szerint a szolgáltatók a jövőben kötelesek lesznek majd az előfizetők megfelelő adatait ellenőrizni és rögzíteni, ennek hiá­nyában nem lehet előfizetői szerződést kötni.