Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete jelentésében kiemelte, a szövetségek és a civil szervezetek (NGO) független működésével és külföldi finanszírozásukkal kapcsolatban különösen Ukrajnában, Magyarországon és Oroszországban jelentkeztek kihívások a közelmúltban.

A szakértők elismerték, hogy a terrorizmus finanszírozásának és a pénzmosás megakadályozása érdekében szükséges a civil szervezetek átláthatósága, ugyanakkor mind a hazai, mind a külföldi finanszírozás biztosítását fontos feltételnek nevezték működésük és feladataik önállóan és független gyakorlásához.

A civil szervezetek működésének korlátozása csak akkor indokolt, ha valós veszélyt kívánnak elhárítani. A külföldi finanszírozás korlátozására irányuló intézkedésnek mindig esetinek és bizonyítékokon alapulónak kell lennie - húzták alá.

A jelentés szerint különbséget kell tenni a civil szerveztek finanszírozására vonatkozó jelentéstételi kötelezettség és a nyilvános közzétételi kötelezettség között. Míg az előbbi igen, utóbbi nem tekinthető a terrorizmus finanszírozása és a pénzmosás elleni küzdelem legitim céljának kielégítésére szolgáló intézkedésnek - mondták. A szakértők véleménye szerint azonban a nyilvánosságra hozatali kötelezettség kiszabható lobbitevékenységet folytató szervezetek pénzügyi forrásaira vonatkozóan, mindazonáltal a lobbitevékenységet egyértelműen meg kell határozni a jogszabályokban, és meg kell különböztetni a civil szervezetek rendes érdekképviseleti tevékenységétől.

Kiemelték, a külföldi finanszírozást érintő jogszabályokból eredő kötelezettségek megsértése esetén a kiszabott szankcióknak arányosnak kell lenniük. A jelentéstételi vagy közzétételi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos szabálytalanságok nem minősülhetnek súlyos szabálysértésnek, amely indokolhatná az érintett civil szervezet feloszlatását vagy működésének korlátozását.

A civil szervezetek hátrányos megkülönböztetésének megakadályozása, külföldi, valamint hazai finanszírozásuk biztosítása, valamint független tevékenységükhöz való joguk megőrzése érdekében a Velencei Bizottság jelentésében egyebek mellett azt ajánlotta az Európa Tanács tagállamainak, hogy teremtsenek a civilek hatékony működését lehetővé tevő jogi környezetet. Elő kell segíteniük a finanszírozáshoz való szabad hozzáférésüket, beleértve a külföldről érkező finanszírozást is. Az anyagi forrásokra vonatkozó jelentéstételi kötelezettségeknek a terrorizmus finanszírozásának és a pénzmosás megakadályozásának céljait kell szolgálniuk, de az anyagi helyzetük nyilvánosságra hozatali kötelezettsége erre nem alkalmas.

A kormányoknak tartózkodniuk kell a külföldi finanszírozású civil szerveztek megbélyegzésétől, ellenük irányuló negatív kampányoktól és fellépésektől, amelyek bizalmatlanságot kelthetnek törvényes tevékenységükkel szemben. A civil szervezetek finanszírozására vonatkozó jogi rendelkezéseknek és az azokban foglalt korlátozásoknak világosnak és pontosnak kell lenniük, azokat úgy kell értelmezni és alkalmazni, hogy tevékenységüket hatékonyan gyakorolhassák - tették hozzá a jelentéstevők. Itt jön képbe a magyar civil törvény, amely kötelez minden szervezetet, hogy tüntesse fel, ha külföldről fogadott el támogatást 7,5 millió forint értékben az előző évben, ha pedig ezt elmulasztják, akkor egy évig nem fogadhatnak el támogatást. A kormány a jogszabály 2017-es meghirdetésekor azt állította, hogy így a Soros György támogatta szervezetteket akarják megismertetni a közvéleménnyel.

Pénteken erő kritika érte a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt is.