Veszélyben a kupagyőztes Kecskemét röplabdacsapatának jövője

A jelenlegi tulajdonos úgy döntött, a következő idényben nem indítja a Magyar Kupában címvédő Kecskemét férfi röplabdacsapatát egyik hazai versenysorozatban sem - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. június 14. péntek, 20:41
Fotó: Getty Images

Az előző idényben a bajnokságban negyedik helyezett alföldi klub honlapján megjelent közleményben Kádár László tulajdonos-klubelnök úgy fogalmaz: "hosszas gondolkodás és több évnyi vívódás után úgy döntöttem, hogy a KRC-t nem kívánom indítani a 2019-2020-as magyar bajnokságban és kupában sem. Az ezt működtető kft. eladó lesz".

Kádár a baon.hu megyei hírportálnak azt mondta: nyolcvan százalékban végleges a döntése, de "senkit nem hagy cserben". "A szerződéssel rendelkező játékosok és a szakmai stáb megkapja járandóságát" - tette hozzá.

Döntése hátteréről annyit nyilatkozott a lapnak, hogy előfordult, a Magyar Röplabda Szövetség illetékesét hiába kereste bizonyos ügyben, nem érte el, majd - elmondása szerint - a pohár akkor telt be, amikor "a napokban megtudta, hogy az egyik külföldön játszó magyar sztárjátékos negatívan beszél róla a háta mögött".

"Rengeteg pénzt költöttem a KRC-re, az önkormányzaton és HÉP Zrt.-n kívül más nem nagyon támogatott bennünket, nem azt érdemlem, hogy rossz színben tüntessenek fel" - egészítette ki mondandóját Kádár László.

A Kecskemét együttese háromszoros bajnok (1983, 1987, 2014), míg az MK-t négy alkalommal (1983, 1988, 2014, 2019) hódította el.

HOZZÁSZÓLÁSOK