Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az aukción az induló ár a földgázkereskedő beszerzési átlagárának 99,3 százaléka volt, de a "leütési ár" üzleti titok - - közölte a német E.On-Ruhrgas csoporthoz tartozó E.On Földgáz Trade Zrt. pénteken az MTI-vel. Az előző, 2008 márciusában megtartott árverésen az induló ár 97,4 százalék volt. Az árverést az Európai Bizottság írta elő az E.On Ruhrgas International AG számára, amikor az megvásárolta a Mol gáznagykereskedő és gáztároló cégeit. A kötelezettség értelmében a magyar társaság 2006 és 2013 között minden évben 1 milliárd köbméter gázt bocsát on-line aukcióra. A most megtartott, immár negyedik árverésen öt résztvevő volt, közülük három kötött üzletet. A szerződéseket 2009. július 1-jétől két gázévre kötik meg, és a földgázt az osztrák-magyar határon és a magyar-ukrán határponton 20/80 százalék arányban vehetik át a nyertes vállalatok. Az E.On Földgáz Trade Zrt. igazgatóságának elnöke, Matthias Keuchel az aukciót értékelve elmondta: tavaly három árverési fordulóig jutottak el, az idén viszont sokkal nagyobb érdeklődést mutattak az ajánlattevők, ami véleménye szerint jól mutatja a versenypiac erősödését.