Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mint azt a Napi.hu megírta, antibiotikum-rezisztens baktériumokkal fertőzött víz folyik a Mol Fehérvár FC - köznyelvben Videoton - új stadionjának csapjaiból. Bár a pletykák arról is szóltak, hogy fekáliás víz van a hálózatban, az üzemeltető elmondta, hogy egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy kórokozók vannak a vezetékekben a 14,5 milliárd forintos tavaly átadott sóstói arénában. A kezelést már elkezdték, de a mentesítés nehéz feladat: a kimutatott pseudomonas aeruginosa baktérium még a klórnak is ellen tud állni.

Pénteken a csapat közleményt adott ki, hogy "a Fehérvár F.C. Kft., mint a mérkőzésekért, és az azon résztvevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón". Ez azért fontos, mert bár holt szezon van, az Nb 1. szünetel, de a csapat a tavalyi második helyével kivívta, hogy az Európa-liga selejtezőkörében játsszon. A csapat már átengedte a montenegrói FK Zeta Golubovcinek a július 11-i odavágót, mert a balkáni országban 18-án épp foglalt lesz az egyetlen UEFA-licences stadion.

Most viszont arról is döntöttek a magyar csapatnál, hogy nem tartják meg a visszavágót sem a Mol Sóstó Arénában.

"Tekintettel arra, hogy klubunkat a józan ész és a felelősségtudat mellett az UEFA szabályzatai is kötelezik, nem vállalhatunk sem a lebonyolítást veszélyeztető, sem egészségügyi kockázatot, így a felcsúti Pancho Aréna került kijelölésre az Európa-liga 1. (illetve továbbjutás esetén a 2.) selejtezőkörének otthon adó stadionként" - áll a klub közleményében.

A Napi.hu megkeresésére korábban a stadiont üzemeltető Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. azt mondta, egyelőre nem tudják, hogy miként került a vízvezeték-hálózatba a kórokozó. A portálunknak nyilatkozó szakértők szerint ennek több oka is lehet, de a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a lakossági szennyvíz került bele valahogy az ivóvizes rendszerbe és ott megtelepedett. Ezt előidézhette akár egy nagyobb esőzés is.

A baktérium a főépület vízhálózatában van jelen, a stadion többi részében - a lelátókon, a Sóstó Látogatóközpontban - nincs! - üzente a szurkolóknak a fenntartó.

Az említett pseudomonas aeruginosa alapvetően egy kórházi baktérium, rezisztens sok gyakran használt antibiotikumra és a legmostohább körülményeket is jól viseli. Elpusztítása azért nehézkes, mert mikrokolóniákat hoz létre, a telepek pedig képesek egy biofilmréteget létrehozni maguk körül, amely mind a fehérvérsejtek, mind a gyógyszerek számára nehezen hozzáférhetővé teszi a kórokozókat. Sőt még a hagyományos klórra is immunissá válhat.