Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Vannak olyan szolgáltatások, amelyek esetében az ügyfelek beletörődtek már, hogy a szolgáltató a magas elfogadási költségek miatt (vagy inkább csak arra hivatkozva) rájuk terheli a kártyaelfogadás költségét. A diszkont-légitársaságoknál bevett szokás, hogy az alacsony fuvardíjat növelő tételek között megtaláljuk a bankkártyás fizetés költségét, ami nem kevés, ráadásul mértékét csak elvétve (pl. az easyJetnél) kötik a tranzakció értékéhez. Ennek következtében furcsán nézhet az utas, ha például a Ryanair 10 eurós jegyét csak további 5 euróért tudja megvásárolni.
Komoly kérdés, hogy a szigorú szabályozói környezetben miként engedhetik meg az ultra low cost légitársaságok, hogy a kártyás fizetéskor a díjat ne foglalásonként, hanem a foglalásban szereplő személyenként számítsák fel - hiszen a kártyás fizetéshez egyetlen tranzakció kapcsolódik akkor is, ha éppen három vagy négy jegyet vásárolnak egy-egy foglaláskor.

Az Európai Unió a korábbi években megkötötte a légitársaságok kezét abban a tekintetben, hogy valamennyi légicégnek legalább egy kártyatípus esetében biztosítania kell azt, hogy az utazni vágyó kártyadíj-többletköltség nélkül fizethessen. A megoldások igen érdekesek. Az elmúlt időkig a Ryanair a Visa Electron kártyákkal történő fizetést tette díjmentessé - a fő piacnak számító Egyesült Királyságban ugyanis viszonylag gyér elterjedésnek örvendett ez a plasztikfajta. A fapadosinfo.hu adatai szerint a brit piacon hasonlóan komoly súllyal bíró easyJetnél jelenleg is a Visa Electron az ingyenesség kapuja - más kérdés, hogy ennek a hazai Visa Electron-plasztiktulajdonosok jó része nem örülhet, miután az itthon forgalomban lévő kártyák jelentős részénél az internetes vásárlást nem támogatja a kártyakibocsátó bank. (A fapadospiacról szinte mindent tudó honlap szerint az OTP és az Erste, illetve bizonyos MKB-plasztikok esetében ugyanakkor él a lehetőség.)

A Ryanairnél hazai kibocsátású plasztikkal képtelenség labdába rúgni, miután a légitársaság előre feltöltős, úgynevezett pre-paid MasterCard kártyákat fogad csak el ingyenesen. Magyarországon még a pre-paid kártyák is ismeretlenek. Angliában persze több bank is bocsát ki ilyen kártyát, ám azok igényléséhez döntő részben helyi lakcím kell. A fapados honlap a Claxton fx cardot ajánlja olvasói figyelmébe.
A hazai bejegyzésű diszkont-légitársaság, a Wizz Air az Erste Bankkal közösen kibocsátott hitelkártya-tulajdonosainak kegyelmez meg és nyújt ingyenes fizetési lehetőséget (amit ráadásul még bónuszpontokkal is jutalmaz - lásd cikkünket a 10. oldalon), ám ezen túl minden esetben kíméletlenül felszámítja a fizetéskezelési költséget. A teher csökkenthető, ha az utas banki átutalással fizet - ehhez viszont regisztrálnia kell magát. Az átutalás esetén a Wizz elengedi a kártyadíj felét - ám komoly feltétel, hogy a pénznek öt napon belül kell megérkeznie a céghez, ellenkező esetben a foglalást törlik.