Világháborús tervet porolt le Merkel a menekültek megállítására

Új Marshall-tervvel fejlesztené az észak-afrikai országok gazdaságát a német kancellár. A térség gazdasági fejlődése lehet a kulcs a migrációs válság megállítására: ha élhető körülményeket teremtenek a menekültkibocsátó országokban, akkor csökkenhet a nyomás Európán. Azt, hogy Merkel komolyan bízik az új stratégiában jelzi az is, hogy fél éven belül másodjára utazik Észak-Afrikába, míg korábban öt évig nem látogatott a térségbe.
Szabó Dániel, 2017. március 2. csütörtök, 09:56

Németország és Európa érdeke, hogy emberi életeket mentsen meg, csökkentse a klímaváltozás hatásait és, hogy megelőzzön egy újabb tömeges éghajlatváltozás okozta kivándorlási hullámot azáltal, hogy élhető jövőt teremt az afrikai fiataloknak - idézi a Deutsche Welle Gerd Müller német fejlesztési minisztert (amit először a 444.hu szúrt ki), aki szerdán mutatta be a csak új Marshall-tervként emlegetett nemzetközi támogatási programját.

Németország nagyobb hangsúlyt akar fektetni Észak-Afrika gazdasági fejlesztésére, hogy élhető körülményeket biztosítson az ott élőknek, és a kontinens belsejéből egyre feljebb húzódó embereknek. A becslések szerint Líbiában és Tunéziában már több százezer menekült várja, hogy Európába jusson. Tehát a térség gazdasági és politikai stabilizálása kulcsfontosságú lehet abban, hogy egy újabb migrációs válság elkerülhető legyen. A befektetésekkel pedig egyszerre adható humanitárius segítség, pörgethető fel a helyi és a német gazdaság.

A berlini törekvésekbe illeszkedik az is, hogy - fél éven belül másodjára - Angela Merkel német kancellár Egyiptomba és Tunéziába látogat a héten. Várhatóan diplomáciai megoldásokról egyeztet majd a helyi vezetőkkel, de az is elképzelhető, hogy már most tárgyalni kezdek a jövőbeni befektetésekről és Németország által folyósított támogatásokról. Erre utal, hogy a kancellár gazdasági delegációjával együtt utazik.

Németországban az ősszel választásokat tartanak, melynek az egyik legfontosabb kérdése, hogy az országot 2005 óta irányító Merkel hatalmon marad-e. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint nagyon szoros eredmény várható: ugyan a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség továbbra is a legnépszerűbb 31,5 százalékos támogatottságával, de csak 1,5 százalék az előnye a baloldali SPD előtt, amely 30 százalékon áll. Angela Merkelt a kancellárválasztáson szorongatja Martin Schulz, az SPD jelöltje, az államfő népszerűsége a menekültválság kezelése miatt esett vissza az elmúlt két évben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix, 2017.03.02 21:56

@foldnyuzo:
More, az ISIS már itt van Európában, köszönet érte az általad imádott luvnyának.

"1000 Orbánnál is többet ér Merkel kancellár."

Hiába írs minden alkalommal nagyobb számot, G. merkel akkor is csak egy féreg...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2017.03.02 21:50

@foldnyuzo:
ha tized ekkora elannal fellepnenek a felsorolt problemak megoldasaban, mar nem lennenek problemak. mondjuk magyarorszag sem biztos, hogy az eu-ban lenne. de ehhez gyengek es erelytelenek, ahogy az elozo kommentemben is mondtam.

a problemakezelesben nem latom az attorest. nem latom, hogy a kozponti magban akkora hepajsag lenne. gyakorlatilag forrong europa es az usa is, a bena kacsakent bukdacsolo vezetoktol. trump egy idiota amde hatarozott ember. nem azert lett megvalasztva, mert idiota, hanem azert, mert hatarozott. senkinek sem kellene pipogya vezetok, nemetorszag egy europai hatalom, de nem tud az asztalra csapni. merkel vezetokent megbukott, problemamegoldo kepessege gyakorlatilag a 0-val egyenlo, nosztalgiabol vaslady-zik, akarmit is jelentsen...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.03.02 21:36

@atombandi:
Nagyon is jól kezeli Merkel a felmerülő problémákat. Németország meg az unió magja jól működik.
A perifériát külső körbe kell helyzeni.
Ezen az országok társadalma elmaradott, demokratikus hagyományaik nincsenek, potenciális diktatúráknk a területei.
A külső kört létre kell hozni, vagy az egészet leválasztani és a torkukra tenni a NATO bajonettét, ha összevesztek egymással ölünk, pofa be ostoba Kelet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.03.02 21:28

@krix:
Tudom, hogy jó néhányan vagytok aki szívesen egy új Einsatzgruppe tagok lennétek. "tűzzel vassal" mint az ISIS!
Aztán ment volna Hágába a bíróság elé a tapló!
1000 Orbánnál is többet ér Merkel kancellár. Ott a pénz és az erő is nem OV. lecsúszó nyomorult, parlagias, elmaradott országában.
Népirtó jelölt, jó lesz ha vigyázol, még 50 év múlva is elkaphatnak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2017.03.02 20:07

@foldnyuzo:
Nyomorult libsibolsi, még saját gondolatod sincsen, soha nem is volt.
Még jó hogy be tudod gépelni G. soros jegyzeteit.

"Mit csinált volna Orbán az itt rekedt több 10 ezer migránssal. "
Tüzes vassal verette volna őket ki az országból, ha az a luvnya magához nem hívja mindet. Pechjére egyikőjüknek se kellett...

"Köszönjük Kancellár asszonynak , aki 100 Orbánnál is különb."

Köszönd meg a féreg G. merkelnek Európa tönkretételét. Ti egyívásúak vagytok, nyaljátok hát egymást, jó szórakozást...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html