Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavalyi műtárgypiaci eredmények azt mutatják, hogy miközben a világ legnagyobb aukciós házai 20 százalék körüli bevétel csökkenést realizáltak, a kisebb piacok ellenállóbbak voltak a koronavírus-járvány hatásaival szemben. Az adatok szerint a magyar a globális műtárgypiac kevesebb mint fél százalékát teszi ki, így nálunk is a kisebb piacoknál tapasztalható tendencia figyelhető meg.

"A 2020-as adataink alig mutatnak visszaesést, a forgalmunk még úgy sem csökkent, hogy a tavaszi szezonban leállt az értékesítés" - mondta Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezetője. A lezárások, az utazások elmaradása miatt a műtárgypiacon jelen lévő ügyfeleknek több elkölthető pénze maradt, akik ősszel és télen éltek is a lehetőséggel, akár nagyobb összegű festményekbe is beruháztak.

Új vevők jelentek meg a magyar műtárgypiacon

Bár hazánkban a gyűjtői réteg a globális arányokhoz képest elég szűk, néhány ezer ember, a 10 millió forint feletti művekért pedig 50-100 vevő versenyez, az online térnek köszönhetően egy új vásárlói réteg is megjelent a piacon. Ők azok, akik korábban a távolság miatt nem vettek részt az élő aukciókon, vagy a megváltozott körülmények miatt új befektetési lehetőséget kerestek. "Amikor valaki elkezd érdeklődni egy új befektetési terület iránt, akkor értelemszerűen a biztos nevekre fókuszál, azokra, akik száz éve is nagy értéket képviseltek. Ezek a klasszikusok. Volt olyan árverésünk, ahol a legdrágább Munkácsy-festményre egy eddig számunkra ismeretlen vevő licitált, aki korábban még sosem vett részt árverésen" - meséli a Virág Judit Galéria ügyvezetője.

Még főként a 20. századi magyarokat gyűjtik

"A magyar piacon a műkincsportfólió építése jellemzően inkább hobbi, a gyűjtők tipikusan saját maguk kezelik értékeiket. Általában van egy fő tevékenysége - jellemzően aktív társasági részesedések és ingatlanbefektetések formájában - azoknak, akik jelentősebb műtárgy portfólióval rendelkeznek. Ez tehát egy side business, ami kezdetben inkább szórakoztatja őket, érzelmi kötődésük van. A tudatos vagyonkezelés kialakítása már a jelentősebb műtárgyfelhalmozás után kerül előtérbe" - írja le a helyzetet Erdei Márton, a Deloitte Private operatív vezetője.

Hazánkban a 20. század elején alkotó magyar festők gyűjtése a jellemző, viszonylag szűk réteg az, aki nemzetközi környezetben, külföldi művészek munkáiból építi a gyűjteményét. A kortárssal foglalkozók a legkisebb, ám folyamatosan növekvő szegmens, ők vállalatvezetői rétegből és a középosztály tetejéből kerülnek ki.

Sokan kedvet kaptak dekorálni az otthonukat

"Ha az elmúlt 30 év tendenciáit figyeljük, folyamatosan szélesedik az a réteg, amelyik megengedheti magának, hogy műtárgyakkal foglalkozzon. Ez a luxus iparágnak egy nagyon specifikus szegmense. Az elmúlt év növekedése tapasztalataink szerint nem csupán az online értékesítés áttörésével magyarázható. A lezárások miatt nagyon sok olyan területen tapasztalható fellendülés, ami az otthonunkat érinti. Mivel akár hónapokig is a négy fal között voltunk, sokan dekorációs szándékkal is elkezdtek nyitni a műtárgyak felé. Ez a trend elsőre bagatellnek tűnhet, de jelentős felfutást eredményezett" - teszi hozzá Erdei Márton. Ezért is lehet, hogy a kisebb nevek és az alacsonyabb értékű műtárgyak iránt is óriási kereslet tapasztalható.

A műtárgynak, mint befektetési osztálynak a legnagyobb előnye az értékálló képesség, a potenciális magas hozam és az élvezeti érték. Az elmúlt időszak is visszaigazolta, a műtárgy hosszú távon is értékőrző, a kiemelkedő kvalitású művek válság alatt is tartják az árukat.