A munkaerőpiacot jelentős mértékben érintő változtatások léptek életbe az év elején: 15 százalékkal nőtt a minimálbér, a szakmunkásoknak járó garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan 5 százalékponttal csökkentek a munkáltatókat terhelő járulékok, 2018-ban ráadásul további béremelésekre és járulékcsökkentésre számíthatunk. A kormányzati intézkedések a Fornetti csoportra is hatással vannak: mivel a vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, a jogszabály-módosítások jelentős megtakarításokat eredményeznek a cégnél.

A vállalatvezetés úgy döntött, hogy semmit sem tart meg a megspórolt összegből, amely ehelyett teljes mértékben szétosztásra kerül a dolgozók között. Így minden egyes alkalmazott egységesen évi bruttó 96 ezer forint - havi szinten bruttó 8 ezer forint - béremelésben részesül, ez a cégcsoport foglalkoztatottjainak 83 százalékánál 3-5,7 százalékos béremelést jelent. A közlemény szerint Fornetti továbbá arra is különös figyelmet fordít, hogy a fizetésemelés ne járjon a munkaterhek növekedésével.

(A Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint az infláció 2,4 százalék körüli lehet az idén - a szerk.)

A Fornetti a minimálbér-emelésben és a járulékcsökkentésben alapvetően pozitív makrogazdasági lehetőségeket lát, felhívták ugyanakkor a figyelmet a piaci kihívásokra is: feltehetően például a beszállítók részéről jelentős díjemelést vonnak majd maguk után a kormányzati intézkedések.