Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KBA megítélése szerint az 1,6 literes, Euro 6 környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt Mercedes-Benz Vito kisbuszoknál nem felel meg az előírásoknak két programbeállítás a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében. Ezért a hatóság 6300 ilyen jármű visszahívására és szervízelésére kötelezte a céget.

A Daimler vitatja a KBA megállapításait, és kész bíróság előtt rendezni a vitát. Azonban ettől függetlenül mindenben együttműködik a hatósággal, és az általa jóváhagyott verzióval frissíti majd a programot - áll a közleményben.

A KBA a VW dízelbotránya miatt indított vizsgálatot a Daimlernél, és feltűnően magas nitrogén-oxid-kibocsátást mutatott ki több Mercedes-modellnél, amelyekben egy programbeállítás révén a külső hőmérséklet függvényében - hideg időben - csökkenhet a kipufogógáz tisztítását végző berendezés teljesítménye. A Daimler magyarázata szerint a megoldás a motor károsodásának elkerülését szolgálja.

A vita eddigi szakaszai megegyezéssel zárultak, a Daimler vállalta, hogy önként és ingyen módosítja a berendezés vezérlését az érintett gyártmányokban.

A társaság ezzel kapcsolatban csütörtöki közleményében kiemelte, hogy a Vito eleve része a tavaly nyáron indított visszahívási akciónak, amelyben több mint hárommillió Mereceds-Benz gyártmány motorvezérlő szoftverét frissítik.

A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a céget, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.