Vitézy: házakat is bontani kell a ferihegyi gyorsforgami út miatt

Rövid távú cél a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér bekötése a regionális buszhálózatba - közölte Vitézy Dávid, Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki a gyorsforgalmi út átépítéséről azt mondta: biztosan házakat kell majd elbontani. A régóta tervezett, reptérre vezető vasútra is szükség van Vitézy szerint.
Domokos Erika, 2020. október 30. péntek, 10:26
Fotó: Getty Images - A kép illusztráció.

Ecserről, Maglódról, Gyömrőről és Monorról nincs közösségi közlekedés a repülőtérre, pedig ez fontos lenne, elsősorban nem a repülőtéri utasok, hanem a repülőtéri dolgozók miatt - mondta az MTI szerint Vitézy Dávid a HungaroControl Kft. HC Café elnevezésű online beszélgetésén. Egyeztetnek az illetékesekkel, hogy a Volán járataival elérhető legyen a repülőtér.

A vasutat is megépítenék

Ugyanakkor a következő években várható repülőtéri forgalomnövekedés mindenképpen szükségessé teszi a vasútvonal kiépítését is. A kettes terminálra közlekedő vasút terve készen van, de egyelőre nem sikerült megállapodniuk a Budapest Airporttal. A terv szerint a repülőtér mellett futó 100-as vasútvonalról ágazna le az új szárnyvonal, a repülőtéren az egyes kifutópályával párhuzamosan haladna, és a Holiday parkoló területén vezetnék le a föld alá, ahol az állomása lenne. Onnan a vonatok egyenesen mennének tovább, majd átbújva az M0-s alatt Monor területén csatlakoznának vissza a vasúti fővonalba - közölte Vitézy Dávid, a kormány által létrehozott Budapest fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Az új vonal bekötné a kettes terminált az országos vasúthálózatba, óránként 10 vonat közlekedhetne rajta a Nyugati pályaudvarra, illetve a körvasúton át Kelenföldre és tovább a nyugati agglomeráció felé.

A probléma, hogy a repülőteret működtető Budapest Airporttal úgy kötöttek korábban sok évtizedre szóló megállapodást, hogy a szerződésbe nem került bele, hogy a területen biztosítani kell a vasút építését. A cég pedig, amelynek komoly bevétele van a taxiforgalomból, illetve a BKK buszainak jegyeladásaiból is százalékot kap, csak bérleti díj fejében engedélyezné a vasút építését - idézte Vitézyt az MTI.

Házakat is el kell bontani a gyorsforgalmi út miatt

A repülőtéri gyorsforgalmi út tervezésére már kiírták a közbeszerzést, a cél, hogy másfél év alatt meglegyenek a tervek és az építési engedélyek.

A jelenlegi út legnagyobb problémája, hogy a kétszer egy sáv miatt nagyon nagy "zavarérzékenységi kockázatot hordoz", vagyis baleset esetén a teljes forgalom beszorul. Emellett vannak a repülőtértől független problémák is, ilyen például, hogy az út elvágja egymástól a környező kerületeket, és nincs a környéken kerékpáros infrastruktúra.

Az ideális megoldás az lenne, ha kétszer kétsávosak lennének a felül- és aluljárók. Ez és a kötelező zajvédelem azonban a jelenleginél több helyet igényel, így biztosan házakat kell majd lebontani - közölte Vitézy. Szeretnék továbbá, ha a repülőtéri út össze lenne kötve a tervezett Galvani-hídon keresztül a budai térséggel is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sikitamiki, 2020.10.30 14:27

ne pöcsörésszenek a végén majd itt is az Orbán Viktor miniszterelnök ÚRnak kell rendet tennie
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.10.30 11:36

@DrNemoda: nem úgy van az kérem
miről írna akkor a gagyi magyar sajtó
éhen halnának szegény magyar nácik
reméljük lesz néhány hősi halott is
de hát fülkeforradalom van
hadd hulljon a férgese:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrNemoda, 2020.10.30 10:53

Nem az a truváj, te vitézi, hanem az, ha megfelelően kártalanítod az ott lakókat és dolgozókat. Azzal látnám már a kérkedéseteket, hogy valamit rendesen elintéztetek ! Nem rókamódra, nem izomból, hanem rendesen, normálisan, ahogyan kell !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html