Völner: nincs gond az útdíjrendszerrel

A Magyarországon tavaly nyáron a tehergépjárművekre bevezetett útdíjrendszer összességében megfelel az európai normáknak - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az Európai Bizottság napokban megküldött véleménye alapján pénteken az MTI-vel.
MTI, 2014. május 23. péntek, 14:53
Fotó: Napi.hu

Az államtitkár tájékoztatása szerint az Európai Bizottság korábban kifogásolhatónak, vitathatónak tartotta a 2013 júliusa óta alkalmazott díjak szintjét, számításuk módját és az uniós előírásoknak való megfelelésüket.

Az NFM az állásfoglalás megalapozott felülvizsgálata érdekében szakértői szintű egyeztetéseket folytatott a bizottsággal - emlékeztetett.

A tárca tavaly szeptember végén mutatta be a magyarországi útdíjszedési rendszer alapvető működését a Mobilitáspolitika és közlekedés Főigazgatóság (DG MOVE) munkatársainak. A fejlesztési minisztérium későbbi megbeszéléseken is képviselt álláspontja szerint Magyarország a vonatkozó uniós szabályozásban (Eurovignetta irányelv) foglaltak szerint határozta meg a díjakat.

Az egyeztetések eredményeként a Bizottság elfogadta, hogy a hazai, megtett úttal arányos díjszedési rendszerben kivetett útdíjak figyelembe veszik a közúti infrastruktúra karbantartásában az elmúlt évtizedben felhalmozódott lemaradást is. Az aggályok eloszlatását segítette, hogy a magyar jogrend az uniós szabályoknak történő megfelelés érdekében előírja az útdíj mértékének kétévente esedékes felülvizsgálatát.

A bizottság elismerte, hogy az egyes járművek közötti díjszintek arányainak megállapítására alkalmazott módszer összhangban van az Eurovignetta irányelv rendelkezéseivel - közölte Völner Pál.

HOZZÁSZÓLÁSOK