A cég a próbaüzem során észlelt hibáról a feljáróajtó osztrák szállítóját azonnal értesítette, ők tegnap javaslatot tettek a hibajelenség megszüntetésére. A javasolt módosításokat végrehajtották és kipróbálták két járművön egy futópróba keretében. A bevezetett változtatások hatására megszűnt a hiba.

Az eljárásrendnek megfelelően a javítási intézkedést március elsején bemutatják a hatóság számára egy futópróbán. Ezt követően várható a hatóság engedélye a próbaüzem folytatásáról.

Az IC+ kocsik utasforgalmi próbaüzemben való részvétele óta - aminek éppen az a lényege, hogy időben kiderüljenek a lehetséges hibák -, nem történt biztonságot veszélyeztető probléma.

A hatóság által kiadott engedély alapján folyik a gyártás és üzembe helyezés. Jelenleg a típusengedélyeztetési eljárás zajlik, annak része az Innovációs és Technológiai Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya által elrendelt próbaüzem. Az utasforgalmi próbaüzem kétlépcsős, először utasok nélkül kell a kocsiknak az előírt hibamentes futást teljesíteni, majd ezek sikeressége után szállíthatnak utasokat. Jelenleg hat IC+ kocsi közlekedik engedéllyel, menetrend szerinti vonatokban.

A hatóság a próbaüzemet pályaszámonként rendeli el írásban. A járművekre vonatkozó engedélyt nem vonták vissza, az utasforgalmi próbaüzem lett átmenetileg felfüggesztve a fellépő hiányosság megoldásáig és a hatóság részére történő bemutatásáig - közölte a MÁV-Start Zrt.