Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sáling József kifejtette: jelenleg annyira leterheltek a kereskedelemben dolgozók, és annyi betöltetlen álláshely van, hogy a KASZ zárva tartás párti, mert egyébként a munkáltatók nem tudják betartani a Munka törvénykönyvét. A válság alatt a cégek leépítettek, és olyan létszámhiány van a kereskedelemben, hogy sok helyütt hét napra nem is tudják törvényesen beosztani a munkavállalókat. Ha csak hat napból állna a munkahét, ez könnyebb lenne - vélekedett az elnök. Elmondta azt is, hogy részt vett a törvénytervezettel kapcsolatos egyeztetésen, ahol még nem látták a végleges tervezetet, de ígéretet kaptak arra, hogy azt a héten megkapják, és ezután még lesz lehetőség újabb egyeztetésre a kormánnyal.

Sáling József kiemelte: csak akkor tartják elfogadhatónak a vasárnapi zárva tartást, ha az minden üzlettípusra vonatkozna, nemcsak a KDNP-s javaslatban szereplő 400 négyzetméter feletti egységekre. Legfeljebb azok képezhetnének kivételt, akik saját üzletükben dolgoznak; ők vasárnap is kinyithatnának - mondta Sáling József, hozzátéve, hogy a boltok többsége még így is zárva lenne a hét utolsó napján.

A KASZ elnöke szerint - épp a hiányzó munkaerő miatt - nem kell elbocsátásokkal számolni a szektorban a vasárnapi zárva tartás bevezetése esetén. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy egyes dolgozóknak, akiknek fontos az a 3000-4000 forintos plusz jövedelem, amit vasárnap kapnak, ellenére lehet a javaslat.

Sáling József szerint a zárva tartásról szóló diskurzusban azt is figyelembe kell venni, hogy a benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat évi 8-15 milliárd forint "különadóval" terheli meg a nagyobb cégeket, amelyeknek egy vasárnapi nyitva tartási tilalom újabb veszteséget jelentene.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről (Éltv.) szóló hatályos törvény felügyeleti díj megfizetését írja elő az élelmiszergazdaság valamennyi szereplője, a termelő, a feldolgozó, a nagykereskedő és a kiskereskedő, illetve a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) részére, feladatai ellátásához. Ennek mértéke most egységesen az árbevétel 0,1 százaléka, az új javaslat azonban az előző évi nettó árbevétel mértékétől tenne függővé sávos adózást, így a felügyeleti díj a bevétel növekedésével emelkedne.