Nem köttetett bérmegállapodás a Metrónál, mert az alapbérnél nem tudtunk olyan közös nevezőre jutni, amelyet mindenkét fél elfogadna - magyarázta lapunknak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ).

Az egyeztetések végén már havi bruttó 3-4 ezer forintos különbségeken ment a vita, (ami csak első látásra tűnik kicsinynek, az összes emberre vetítve és 12-vel beszorozva már viszonylag sok) , hogy azt megadja-e a munkáltató, vagy sem, ám végül nem adták meg. Ezután a szakszervezet tárgyalódelegációja felállt az asztaltól és a tárgyalást befejezettnek tekintettük. Ennél tovább nem tudunk jutni tárgyalásos úton és csak abban az esetben fogunk visszaülni, ha ehhez felkérést, illetve tömegtámogatást kapunk a munkavállalóktól. Így a két partner lényegében a dolgozókra bízta, hogy az ajánlatot elfogadják-e - vázolta.

Elárulta, hogy a Metro csütörtökön közleményben adta hírül munkavállalóinak, hogy az eredeti bérajánlatát kívánja érvényesíteni - vagyis azt amellyel a tárgyalások kezdetén előállt és amelyet a szakszervezet elutasított. Ez átlagosan havi bruttó 212 ezer forintos alapbért jelent az áruházi dolgozóknál, de mivel a nagykereskedelmi-láncnál 13. és 14, havi bért is fizetnek, ezért ténylegesen havi bruttó 247,3 ezer forintnak felel meg. (Bizonyos - például pénztárosi - munkakörökben ennél némileg magasabb bérszínvonal is elérhető.) Összehasonlításképpen: 2019-ben bruttó 233 forintos havi alapbért hirdetett ki a Metro.

A KASZ álláspontjával szemben, Mészáros Beatrix, a Metro marketingigazgatója a következőket írta lapunknak: "megállapodtunk abban, hogy a szakszervezettel történő tárgyalások ezen szakaszában egyik fél sem kommunikál. Biztosak vagyunk benne, hogy ahogy a Metro vezetősége, úgy tárgyaló partnerünk is ehhez tartja magát. Természetesen a tárgyalások eredményéről, amint meglesznek, tájékoztatást fogunk adni".

Karsai Zoltán arra emlékeztetett, hogy a bértárgyalások tavaly is megrekedtek, amelyet követően sztrájkveszély alakult ki. Összesen egy áruház volt, ahol mérhetően feszült volt a helyzet, - itt a létszám fele csatlakozott volna, ám végül nem tudtak semmire jutni.

Csendes leépülés vagy minden a legnagyobb rendben van?

Arról is faggattuk Mészárost Beatrixet, hogy a társaság milyen eredményeket produkált a közelmúltban. Azt válaszolta, hogy: "miután a Metro pénzügyi éve októbertől októberig tart, most épp a jelenlegi közepén járunk. Azt látjuk, hogy ez a pénzügyi évünk is a folyamatos fejlődés jegyében, a terveknek megfelelően halad, előző évünket pedig - szintén a terveink szerint - pozitívan zártuk".

Nagy nehézségek a legutóbbi számokon nem látszódtak: a társaság a 2017-2018-as pénzügyi évben 158,58 milliárd forintos árbevétellel zárt, szemben az egy évvel korábbi időszak 155, 47 milliárdos forgalmával. Akkor az adózott eredményen jelentős mértékben sikerült javítani: a 2016/17-es időszak 6,1 milliárdos vesztesége után legutóbb 931 millió forintos nyereséget könyvelhetett el a cég.

Még októberben írtuk meg, hogy a Metrónál minden áruházat érintő átszervezést kezdeményeztek, ennek keretében pozíciók szűntek meg a társaságnál. Az üzletlánc szerint a vevőigények változása és a technológiai fejlesztések miatt van szükség e lépésre, de azt akkor sem állították, hogy a jövedelmezőség romlása indokolná.

Karsai Zoltán szerint csoportos létszámleépítés nem történt a cégnél, az viszont szerinte megfigyelhető, hogy a régi törzsgárda dolgozói közül sokan távoztak, miközben a nagykereskedő a kilépő munkavállalókat nem, vagy csak korlátozott mértékben pótolja.

Nemcsak átszervezés történt, a társaság több újítás mellett modellváltáson is keresztül ment - például bizonyos időszakokban a vállalkozók mellett minden vásárlók előtt megnyitotta áruházait. Mivel a hipermarket-koncepció már messze nem vonzza úgy a vevőket, mint korábban, lapunk hallott olyan piaci pletykát is, mely szerint az üzletláncnál csöndes leépülés zajlik és akár hamarosan ki is vonulhat Magyarországról.

A Metro marketingvezetője kategorikusan cáfolta ezt: "Nincs ilyen információnk. A Metro AG azokon a piacokon, ahol HoReCa partnerként van jelen, tartós piaci jelenléttel számol. Így van ez a magyar leányvállalat esetében is, hiszen több mint 25 éve szolgáljuk ki nem csak termékeinkkel, de egyre bővülő szolgáltatásrendszerünkkel is a hazai vendéglátó szektort".