Vannak olyan kultikus találkozási helyek Budapesten, mint a "Moszkva téren az óra alatt", a "Felszabon a szobornál", vagy az "Oktogonon a Burger Kingnél". Utóbbi helyen a nagy átmenő forgalomra a két gyorsétteremlánc - a másik a McDonald's - már rátelepült, egymástól csak néhány tíz méterre vannak az üzleteik. A józan ész alapján úgy tűnhet, hogy itt már lefedett a piac, ha burgerekről van szó, de a Zing Burger két évnyi előkészítés után mégis ezt a helyet választotta, hogy megnyissa első franchise-üzletét.

A 2013-ban egy food truckból indult magyar vállalkozás már hét saját üzlethelyiséggel rendelkezik, milliárdos árbevétellel és pozitív eredménnyel zárták a tavalyi évet is. Franchise-programjukat már több mint két éve meghirdették, de révbe csak az idén ért: a McDonald's egy volt területi vezetőjével, Hangyási Tamással vágtak bele az új üzlet üzemeltetésébe.

A volt giroszos helyén

"A gyerekemmel együtt voltunk az Allee-ban lévő Zing megnyitóján, akkor játszottam el a gondolattal, hogy belevágok" - mesélte lapunknak Hangyási Tamás, hogyan döntötte el, hogy megpróbálja a franchise-partnerséget a magyar lánccal. Már korán elkezdtek együtt gondolkodni a céggel, két éve készítették elő az üzletnyitást, de a legnehezebb a megfelelő ingatlan megtalálása volt.

"Korábban egy török étterem volt itt, ami nem könnyítette meg a helyzetünket. Sok konfliktusuk volt a házban, ami miatt nagyobb volt az ellenállás, végül sikerült mindenben megállapodni a lakókkal, de ez is lassított minket" - magyarázta milyen nehézségek voltak még a nyitás előtt.

Miután a McDonald'snál dolgozott 22 évet, Hangyási Tamás nagyjából tudta, hogy mibe vág bele. "A franchise-rendszer hasonló itt is: az ingatlant, az arculatot és a termékeket a Zing adja, az üzemeltetés az én feladatom" - ismertette a feltételeket.

Hangyási Tamás
Kép: Napi.hu, Szabó Dániel

"Az a célunk, hogy a többi Zing étteremhez hasonlóan itt is lehessen majd rendelni salátát, desszertet. Sőt kézműves söröket is tervezünk" - közölte Hangyási, hogy például milyen irányokban gondolkodnak. A hálózat tervei között szerepel az is, hogy kávét és reggelit is kínálnak majd a vevőknek.

Az első hetek tapasztalatai alapján az is látszik, hogy inkább az esti forgalom az erősebb az Oktogonon, ezért már intézik a hosszabb éjszakai nyitvatartást. A terasz rész pedig már üzemel is.

"A bankkártyás adatok alapján az látszik, hogy a nyitás utáni hetekben 10-20 százalék a külföldi és a Szép-kártyás vásárlások aránya" - válaszolta lapunk kérdésére. Hangyási Tamás azt is elmondta, hogy azt tapasztalják, a vendégek - legyenek turisták vagy helyiek - tudják, hogy a Zing magyar lánc, de nem feltétlenül ez alapján választanak.

Még ködös az út

Úgy becsüli, hogy a burgerek elkészítése nagyjából 6-10 perc, a vevők pedig nagyjából 30 percet töltenek itt. A forgalmasabb estéken is könnyen elég így egy 4-5 fős tapasztaltabb személyzet. Ott jártunkkor még csak tíz ember tette ki a teljes létszámot, de szükség esetén más Zingekből is kérhetnek erősítést, ha pedig kell, ők küldenek. Hangyási azt mondta, hogy bár az egész vendéglátó szektorban panaszkodnak a munkaerőhiányra, ők könnyen találtak dolgozókat.

Mivel még ez az első franchise-étterem, sok a tapogatózás, amiben a partner a lehetőségeket látja: ha kell, együtt alakíthatják a rendszert. A megtérüléssel kapcsolatban pedig arról beszélt Hangyási, hogy 3 évvel számol, mivel korábbi munkahelyén is azt tapasztalta, hogy nagyjából két év, mire felfut egy étterem. A franchise-díjat 100 százalékig ő állta, igaz, ehhez hitelt is vett fel.

Nem egy megúszós befektetés

"Mi adunk egy olyan kézikönyvet, ami lefedi a munkafolyamatokat, az ellátást, a higiéniai elvárásokat. Ebből a felmerülő kérdések 90 százalékára választ kap a partnerünk" - mondta a Napi.hu-nak Susánszky Ádám, a Zing Burger társtulajdonosa, aki szerint ez egy jó alap, de megfelelő partner nélkül nem működhet a rendszer. "Nem olyan embert keresünk, aki erre egy befektetésként tekint, hanem valakit, aki ott van és csinálja. Csapatot épít, amitől saját arca lesz az étteremnek és a szervezetet is segítik" - tette hozzá.

Éppen ezért elhajtják azokat, akik csak egy befektetésként tekintenének egy ilyen helyre. Alapvetően két féle franchise-megoldást kínálnak: az egyik az üzemeltető rendszer. "Itt olyan szolgáltató iparban elkötelezett embereket keresünk, akik nem rendelkeznek a megfelelő tőkével viszont nagyon elkötelezettek az iránt, hogy magas színvonalon dolgozzanak" - tette hozzá a társalapító, aki elmondta, hogy itt egy viszonylag kis összeg, nagyjából 50 ezer euró befektetésre van szükség a partner részéről.

"Egy viszonylag kis befektetéssel, elérheti az egy-másfél éves visszatérülési rátát is. Viszont a végső havi nominális megtérülése nem lesz akkora, hiszen a finanszírozás részét vissza kell táplálni a rendszerbe" - magyarázta Susánszky, aki szerint az első kezdeti finanszírozás újra befektetésére azért van szükség, mert bár a berendezéseket is ők biztosítják, de ezek amortizációja még igényli a megtérülés újra befektetését.

Susánszky Ádám
Kép: Napi.hu, Szabó Dániel

"A másik út, hogyha valaki tényleg rendelkezik azzal az 50-70 millió forintos tőkével, ami tényleg kell egy ilyen üzlet megnyitásához. Ebben az esetben egy teljesen önálló franchiseról beszélünk" - magyarázta a Zing egyik alapítója, aki szerint viszont pont itt jön a képbe az, hogy nem befektetőket keresnek, hanem elvárják, hogy a partner a teljes üzemeltetésben részt vegyen, ami szerinte heti 40-50 óra ottlétet is igényel. Cserébe ez megtérül, mert nem egy államkincstári 3-5 százalékot kap majd a befektetésére, hanem 15-30 százalékos működő tőke megtérülést.

Budapesten lassítás jön, de vidéken vannak terveik

"Nem akarunk innen saját üzlet- és területi vezetővel vidéken egy éttermet üzemeltetni. Aki nem ismeri a helyi viszonyokat, annak nehéz sikerre vinnie egy éttermet. Ott kell egy helyszíni partner, aki tudja, hogy mit vállal" - magyarázta azt, hogy a franchise-rendszer miért lehet fontos pont abban, hogy vidéken is terjeszkedjenek. Bár most is rendelkeznek egy saját, az egész nyár alatt üzemelő kitelepüléssel Tihanyban, de az állandó jelenlét ennél többet igényel.

Konkrét terveikről amiatt, hogy még keresik a megfelelő partnereket, nem tudott nyilatkozni a fővároson kívüli jelenlétről. "Akkor tudok nyilatkozni, ha van aláírt szerződés. Elsődlegesen egyébként Győrben, Debrecenben, Szegedben, Pécsett, esetleg még Székesfehérváron vagy Sopronban gondolkodunk. Budapesten egy kis lassítás következik, talán évi max egy üzletet tudunk nyitni" - részletezte a jövőképüket.

A partneréttermek kapcsán ő is elmondta, hogy még csak tapogatóznak, sok dologra nincs kész válaszuk. "Itt inkább az a fontos, hogy van egy irány, amit kitaláltunk. A saját kollégáimat is le szoktam csitítani, ha dobálják be az ötleteket, hogy milyen legyen a következő speciális burgerünk. Jó a több nézőpont, de kiforrott irányba haladunk" - indokolta a visszafogottságot.

Arra, hogy sértőnek találja-e az összehasonlítást a nemzetközi étteremláncokkal, Susánszky Ádám egyértelmű nemmel válaszolt. "Nem érzem sértőnek, ha azt mondják, hogy a Zing a magyar meki, náluk nagyon sok olyan procedúra, rendszer van, amiért a világ élvonalába tartoznak. Nyilvánvalóan a világ egyik legjobban menedzselt étteremcsoportja" - közölte, viszont szerinte sokkal fontosabb az, hogy ők máshogy készítik az ételeiket. Például nem fagyasztott, hanem friss alapanyagokból dolgoznak, nem is előre, hanem rendelésre készítik az ételeket, amit azért jelentős különbségnek tart.