Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Zentai Zsolt, a cég gyártervezési részlegének vezető mérnöke elmondta: külső partner építi ki a rendszert, amelynek része egy 22,5 megawattos tervezett kapacitású erőmű; ebből évi 82 ezer megawatt/óra hőenergiát nyerhet a győri járműgyár.

Közlése szerint a társaság 17 éves, további 15 esztendőre szóló opciót is tartalmazó megállapodást kötött az egyelőre megnevezni nem kívánt partnerrel, amely jelenleg a kivitelezés tervezését végzi.

A külső fél Győr és Pér között fúrná meg a mintegy két kilométer mélyen fekvő repedezett dolomit-rétegig a kutat. Az abból nyert, körülbelül száz fokos vizet pedig, miután hőenergiája jelentős részét kinyerték, visszasajtolják a talajba.

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Motor Kft. motorgyártásért felelős ügyvezetője az eseményen azt emelte ki: a társaság "a hosszú távú fenntartható mobilitást klímasemleges helyszínekkel kapcsolja össze", ennek lényeges eleme a hatékony és takarékos anyag- és energia-felhasználás, amelynek eredményeként 2010 és 2013 között átlagosan évi 3,7 százalékkal csökkent a gyár energiafelhasználása. Korábbi célkitűzésük szerint 2018-ban a 2010-es érték háromnegyede lesz a vállalat energia-felhasználása.