Több tíz milliárdos üzlet, remélt nagy állami megrendelések miatt robbant ki tavaly a pécsi kerámiaháború, amelynek kereszttüzében a patinás Zsolnay-gyár állt. A Magyar Nemzet informátorai szerint a színfalak mögött maradva ugyan, de valójában a kormány fog rendet vágni a pécsi gyárral kapcsolatos botrányos ügyekben. A "rendvágás" azt jelentheti, hogy a háttérben kiegyeznek a Zsolnay szír származású, svájci állampolgárságú főrészvényesével, Bachar Najarival. Magyarul kivásárolják a gyárból. Márpedig erre valószínűleg csak a kormánynak lesz lehetősége, legalábbis ez kizárólag a nagypolitika jóváhagyásával történhet meg - olvasható a lapban.

Megszaporodtak az érdekelt cégek

Mára új helyzet alakult ki azután, hogy nem tudták elvenni a gyárat Najaritól. A pécsi önkormányzat új kerámiacéget alapított, a Ledina Kerámia Kft.-t, ami előbb magánkézbe került, majd nevet váltott (Ledina Épületkerámia Kft.). Nemrég pedig egy újabb vállalkozás is bejött a képbe, a Pécsi Kerámia Kft. Utóbbi neve eredetileg Bally Holding Trust volt. Az újabb cég bevonására azért volt szükség, hogy indulni tudjanak egy nagy uniós pályázaton, mert a Ledinának még nincs teljes lezárt üzleti éve, ami pedig az indulás feltétele - írja a lap.

A főként megújuló energiával foglalkozó Bally Holding annak a görög-magyar üzletembernek, Bozóki Jánosnak a cége, aki tavaly nyáron új szereplőként tűnt fel a Zsolnay-ügyben, sőt, a kerámiabizniszben is. Bozóki úgy döntött, hogy megveszi a Ledina Kerámia Kft.-t a pécsi önkormányzattól. A botrányban leginkább érintett pécsi politikusok megkönnyebbülhettek, akkorra ugyanis már készült a fejükre omlani mindaz, amit építettek - jegyzi meg a Magyar Nemzet. Azelőtt alapították ugyanis meg a Ledina Kerámiát és vették fel oda a tömeges felmondás után a Zsolnay-gyártól távozó mintegy százhúsz embert, hogy kiderült volna, sikerült-e ellehetetleníteni Najarit. Ám nem sikerült.

Gyárfoglalást terveztek

Az önkormányzat úgy gondolhatta, hogy a Zsolnay gyárat is elfoglalhatják, csak kissé más módon és módszerekkel, mint tették azt korábban a Pécsi Vízmű és a Pécsi Közlekedési Zrt. esetében. A pécsi önkormányzatnak és a Ledinának most is ugyanaz a budapesti ügyvéd, Szabó Iván segített tanácsokkal, aki évekkel korábban a pécsi vízmű- és buszos foglalást is levezényelte - jegyzi meg a lap.

Amennyiben a közeljövőben sikerül megegyezni a háttérben Najarival, a jelenleg már három pécsi kerámiacég végül a Zsolnay név alatt egyesülhet - állítják a napilap forrásai.

A Magyar Nemzet azt is írja, hogy informátoraik szerint a pécsi városháza lépései, a Zsolnayval szembeni keménykedés irányított volt, a már említett üzleti érdekkörök és a Dél-Dunántúlon befolyásosnak számító politikusok mozgatták a szálakat. Azonban a lehetséges politikai áldozatok is éppen ők lehetnek majd. Ugyanis vélhetőleg felsőbb jóváhagyás nélkül határozták el, hogy kiebrudalják a Zsolnayból annak főrészvényesét, és megszerzik a gyárat. A megrendelések mellett politikai okok állhatnak a háttérben, a választásokra készülve ugyanis a "nemzeti kincs" Zsolnay megmentése jól kommunikálható a választóknak.

A botrányok helyett a Zsolnay-sztorinak a sikerről kell szólnia - a Magyar Nemzet informátorai szerint most ez az elvárás a pécsi porcelángyárral kapcsolatosan. Az elvárás egészen magas politikai körökben született meg.