Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg a csomagokat és leveleket gyakorlatilag minden mobilizálható ember hordja a Magyar Posta Zrt.-nél, a feldolgozásban is minden területről, még a vezérigazgatóságról is részt vesznek a munkatársak. Az átlaghoz képest 5-6-szoros a csomagforgalom miatt már jellemzően az irodai dolgozók is kivonultak, van olyan, aki még a saját kocsijával is kiszállít pluszdíjazásért - számolt be lapunknak Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) elnöke.

A kézbesítést azonban szervezési problémák hátráltatják, az egyéb küldeményekkel szemben prioritást élvező Erzsébet-utalvánnyal az a probléma, hogy nem egyszerre adták oda a kézbesítőknek, hanem össze-vissza, sok postás csak 1-2 nappal ezelőtt kapta meg őket, így pedig még nehezebben tudják kihordani ezeket határidőre az amúgy is túlterhelt dolgozók. A nagyobb városokban ugyan már többnyire kivitték az utalványokat, ám sok vidéki körzetben gondok vannak - fogalmazott. A cég dolgozóinak adott 65 ezer forintos utalvány ugyanakkor jót tett, a hangulat jobb karácsony előtt - ezt azonban a szakszervezetek harcolták ki.

Nagy a bérfeszültség - még tárgyalnak

A posta problémáinak egyik fő oka, hogy az elvándorlás miatt súlyos munkaerőhiány alakult ki. A cég a szakszervezetekkel szerdán kötött megállapodást a minimálbérről, január 5-én azonban folytatódnak a bértárgyalások.

A nagy feszültséget az okozza, hogy összetorlódnak a bérek: a 15 százalékos minimálbér és a 25 százalékos szakmai bérminimum-emelés következményeként lényegében ugyanannyi lesz a fizetése annak a dolgozónak, aki egy-két éve érkezett, mint annak, aki 20-30 éve dolgozik a postánál. Éppen ezért a kötelező bér feletti bérkategóriákban is két számjegyű fizetésemelés kellene, hogy meg tudják tartani a dolgozókat.

Az emberek még kivárnak a bérmegállapodásig: a hangulat olyan, hogy sokan úgy állnak hozzá, hogy amennyiben nem kapnak minimum 10-15 százalékos emelést, akkor felmondanak. Akad olyan dolgozó, aki 30 százalékos emelést vár, mondván: ennyi kell ahhoz, hogy ugyanannyit keressen, mintha árufeltöltőként dolgozna egy nagy áruházban.  Ehhez képest a tárgyalások kezdetén még csak 3 százalékot kínált a posta. A cégvezetés nehéz helyzetben van, mivel a minimálbér-növelés elvitte azt a bértömeget, amit "rendes" béremelésre lehetett volna fordítani.

A postai bértábla üzleti titoknak számít, azonban a bértábla alsó részén álló postai kézbesítők a Bérbarométer adatai szerint mindössze bruttó 150 ezer forint körül keresnek, amelyet túlóradíjak és jutalmak egészítenek ki. Ezzel együtt a postások javadalma mélyen a magyar átlagfizetés alatt van, a munka pedig kifejezetten kemény.

Az elégedetlenséget növeli, hogy a cégvezetők viszont még vezetői viszonylatban is jól keresnek, köszönhetően a tavaszi bérfejlesztésnek az állami vállalatok élén. A legjobban fizetett Illés Zoltán vezérigazgató havi 5 milliós bére mellett még 650 ezer forintos tiszteletdíjat is hazavisz igazgatósági elnöki posztja után, emellett 20 százalékos prémiumra jogosult a vezetők keresetét összefoglaló idei táblázat szerint - hívta fel a figyelmet korábban az Index.hu.

A bérkérdés azonban most kiemelt szerepet kapott, a kormány folyamatosan tárgyalja az ügyet. Pénteken az érdekképviseletek három államtitkárral - Fónagy Jánossal, Cseresnyés Péterrel és Latorcai Csabával ültek le egyeztetni a feszültségek megoldása érdekében.

Nem gondolták, hogy ez lesz

A szakmai vezetés nem készült fel erre a mostani helyzetre, annak ellenére, hogy mi rendszeresen írtuk nekik a leveleket annak kapcsán, hogy várhatóan beüt ez a torlódás év vége felé várható lesz - emlékeztetett Ádám István.

A Magyar Nemzet egyik, az állami céget jól ismerő forrása szerint a mostani túlterheltség miatt a kormány postával kapcsolatos politikája is felelős, hiszen immár többségében pénzügyi szakemberek vezetik az alapvetően logisztikai céget. Az igazgatóság új elnöke lllés Zoltán közgazdász, aki több mint húsz évig volt a bankszektorban, így többek között az ABN Amro Bank és az OTP cégeiben töltött be pozíciókat. A cég hatfős igazgatóságában senki nincs, aki logisztikával foglalkozott volna korábban.

Íme, a Magyar Posta reakciója

A Magyar Posta szerint téves a Napi.hu cikkében megjelent állítás, mely szerint a karácsony előtti időszakban az átlaghoz képest 5-6-szoros a csomagforgalom. Ezzel szemben a társaság szerint, a valóság az, hogy a karácsonyi időszakban a napi küldeményvolumen rendszeresen megduplázódik. A csúcsidőszakot jelentő november közepétől december közepéig tartó időszakban például 30 százalékkal több csomagot kezelt a Magyar Posta, mint tavaly ugyanebben az időintervallumban.

Az Erzsébet-utalványokat tartalmazó küldemények kézbesítése kapcsán jelezték, hogy 2016. december 24-ig ezen küldemények több, mint 90 százalékát kézbesíti a Magyar Posta. A kézbesítés ütemezetten, rendben, a vállalt határidők betartása mellett zajlik. Semmiféle fennakadás nincs és nem is volt ezen küldemények feldolgozásában, kézbesítésében a postánál - kommentáltak.

Annak érdekében, hogy a Magyar Posta teljesíteni tudja vállalásait, valóban voltak olyan munkavállalók, akik önkéntes alapon besegítettek a küldemény-feldolgozásba, kézbesítésbe. Ez kizárólag önkéntes alapú volt, az érintet kollégák ezért plusz juttatásban nem részesültek. Az elmúlt években ehhez hasonló akciók év végén többször előfordultak.

A Magyar Posta kategorikusan cáfolja, hogy munkavállalói és vezetősége nem voltak felkészülve az év végi forgalomfelfutásra. A menedzsment és a munkavállalók az elmúlt két hónapban mindent megtettek annak érdekében, hogy az év végi küldeményforgalom kezelése rendben menjen. Lehettek olyan napok és területi egységek, amikor a feldolgozásban és kézbesítésben előfordulhattak torlódások, de a küldemények kézbesítésének háromnegyedét határidőn belül teljesítette a posta. A fennmaradó küldeményeknél előfordulhattak csúszások, de ezeket is szinte maradéktalanul három munkanapon belül eljuttatják a címzettekhez - közölte a vállalat kommunikációs osztálya.