Idén befejeződik az a 2015-ben megkezdődött folyamat, amelynek révén az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. csatlakozik a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz.

Ennek egyik lépéseként az FHB csoport 2017 elején bekapcsolódott abba a költség- és szervezetracionalizálási projektbe, amely az év végéig kialakítja a Takarék Csoport hatékonyan működő jelzálogbankját, kereskedelmi bankját és központi bankját. A projekt célja a működési költségek jelentős, mintegy 3 milliárd forintos csökkentése éves szinten a három pénzintézet között meglevő átfedések, párhuzamosságok megszüntetésével. A szoros együttműködés szervezeti és személyi megújítást igényel.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. új vezérigazgatója Nagy Gyula, aki eddig a bank felső vezetői pozícióját töltötte be. Helyettese, Tóth Edit az MNB biztonsági szolgáltatásokat nyújtó leányvállalatától érkezett a bankhoz, ahol általános vezérigazgató-helyettesként folytatja pályafutását.

Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. új vezérigazgatója Szabó Levente lett, ő egyben a Takarékbank Zrt. általános vezérigazgató-helyettese is. Az új vezérigazgatóhoz hasonlóan a most kinevezett vezérigazgató-helyettesek FHB-s megbízatásuk mellett más pozíciót is betöltenek a Takarék Csoportban: Martzy Antal egyúttal a Takarékbank stratégiai és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Kovács Edit a Takarékbank üzleti divízió vezérigazgató-helyettese, míg Tóth Edit egyben az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató-helyettese is.

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatósági elnöki posztját továbbra is Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója tölti be.

Távozik az FHB csoporttól Oláh Márton, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója, Landgraf Erik, az FHB Jelzálogbank Nyrt. jogi vezérigazgató-helyettese; Szuda János, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkepiaci és treasury igazgatóság vezetője, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Tokodi Gábor, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.

Azt a bankcsoport már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a 2016-os üzleti évet a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) alapján 593,4 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és az egyszeri tételek elszámolása miatt 15,5 milliárd forintos veszteséggel zárta.

Ki kicsoda?

Nagy Gyula: 2007-től dolgozik az FHB Bankcsoportban, az FHB Index projektvezetője. A bankrendszerben annak kétszintűvé válása, 1987 óta dolgozik. Vállalatfinanszírozási, illetve ingatlanfinanszírozási területen szerzett tapasztalatot több pénzintézetnél. Az FHB Bankcsoporthoz kerülését megelőzően, 2001 és 2007 között az UniCredit Jelzálogbank vezérigazgatója volt.

Szabó Levente: Idén februártól tagja az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. igazgatóságának. Pályafutását 1995-ben a Creditanstalt csoportnál kezdte Bécsben, majd 1999-ben csatlakozott a Takarékbankhoz, ahol 2013 októberében lett vezérigazgató, ez év februárjától pedig vezérigazgató-helyettes.

Kovács Edit: A közgazdász végzettségű szakember több mint húszéves vezetői tapasztalattal rendelkezik a bank- és telekommunikációs szektorban. Korábban 2007-2011 között a Citibank kkv-, majd a lakossági és hitelkártya üzletágának értékesítési ügyvezetőjeként dolgozott, az elmúlt négy évben a Vodafone Magyarország nagyvállalati és állami szektor értékesítési és marketing igazgatója volt. Kovácsot 2017. április 1-jével nevezték ki a Takarékbank üzleti divíziójának vezérigazgató-helyettesévé.

Martzy Antal: 1997-ben végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. A szakember 2007-ben került az MKB Bank Zrt.-hez pénzügyi beszámolókészítési szakterület-vezetőként, 2011-től a pénzintézet tőkemenedzsment igazgatója, majd 2014-től a BI divízió igazgatója;  2014 októbere óta a Takarékbank és a teljes Integráció pénzügyi és kontrolling tevékenységét irányítja.

Tóth Edit: 1994-2006 között az OTP Bank Nyrt.-nél dolgozott, ahol a pénzügyi és stratégiai divízió, a minősített kintlévőségek osztály és a vállalkozási osztály irányításában vett részt, majd 2001-2006 között a bank ügyfélkapcsolati igazgatója volt. Ezt követően 2009-2010-ben az MKB Bank Zrt. területi igazgatójaként felelt a vállalati hitelportfólióért, a reorganizációs és üzemgazdasági projektek kidolgozásáért. Majd 2017 áprilisában csatlakozott az FHB csoport bankjaihoz vezérigazgató-helyettesként.