Tovább erősödik Magyarország szerepe a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében, ami jelentősen segíti az ukrán mezőgazdasági áruk eljuttatását az egyébként is nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti államokba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Transit-Speed Kft. egy teljesen családi tulajdonban lévő szállítmányozási cég, amely két új raktáregységet épített 3,8 milliárd forint értékben az állam 1,4 milliárd forintos támogatásával.

Létrejön húsz új munkahely és napi 200 kamionnyi áru átrakodására nyílik lehetőség az Ukrajnából érkező széles vasúti nyomtávról.

Élelmezési válság megelőzése a cél

Ezen átrakodó kapacitás jelentős megnövelése erősíti Magyarország szerepét a kelet-nyugati tranzitforgalom szervezésében.

Magyarország ezzel segítené a nehéz helyzetben lévő afrikai és közel-keleti országokat annak érdekében, hogy ott élelmezési válság ne jöjjön létre, hogy aztán onnan újabb migrációs hullámok ne induljanak ki.

Ukrajna nyugati határán, Magyarországon jöttek létre a legnagyobb vasúti átrakodó kapacitások, annak ellenére, hogy a többiekhez képest rövid határunk van Ukrajnával

– mondta a miniszter. 

Élelmiszerválság veszélyezteti Európát

Konkrét lépéseket sürgetett az afrikai helyi kistermelők támogatása érdekében Hölvényi György KDNP-s képviselő a Fejlesztési Bizottság afrikai élelmiszerválságról szóló európai parlamenti ülésén. Bővebben>>>