Az elmúlt egy évben nem talált megoldást az Európai Unió a műtrágya árának leszorítására. A tavaszi földmunkák közeledtével ismét napirendre került a téma. Műtrágya nélkül a szántóföldi növények hozama akár a felére is visszaeshet, ami globális katasztrófához vezetne.

Energiaválság és elhibázott szankciók

Magyarországon a műtrágya ára 2022-ben 158 százalékkal nőtt, de egész Európában hasonló ármozgás volt megfigyelhető. A brutális áremelkedésnek két oka volt:

  • a földgáz árának emelkedése;
  • az Európai Unió Belarusz, majd Oroszország ellen bevezetett szankciói.

Az energiaválság következtében óriási költségnövekedéssel kellett szembenézniük a műtrágyagyártóknak, mivel a műtrágya legfőbb alapanyaga a földgáz. Tavaly az év első felében sok európai gyár csökkentette a termelést, így kezelve a teljesítőképességüket meghaladó alapanyagár-emelkedést.

Európa az árválság előtt sem volt önellátó műtrágyából, az import a háborút megelőzően Oroszországól és Beloruszból érkezett.

Minszkkel szemben már korábban, a Ryanair járatának 2021-es eltérítését és a gépen utazó ellenzéki aktivisták letartóztatását követően elrendelt szankcióknak is része volt a műtrágya behozatalának a tilalma. Az orosz-ukrán háború kitörését követen pedig kiszélesítette az EU ezeket a szankciókat a műtrágya-előállításhoz szükséges egyéb fontos alapanyagokra. Oroszország ellen pedig ezzel egy időben szintén importtilalmat vezetett be az EU.

Egymásnak esett a bizottság és a parlament

A tavasz közeledtével ismét égetővé vált, hogyan lehetne kielégíteni a műtrágya iránti keresletet az EU-ban. Norbert Lins, az Európai Parlament német képviselője a parlament mezőgazdasági bizottságának új állásfoglalását ismertetve arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan hosszútávú stratégiát, ami csökkenti az EU műtrágya-függőségét.

Janusz Wojciechowski az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa arra emlékeztetett, hogy novemberben már bemutatott egy ütemtervet a bizottság, ám ennek végrehajtása most a tagállamokon múlik. Emlékeztetett emellett, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) válságkeretét már megnyitotta a bizottság, amelyből a gazdálkodók megnövekedett költségei ellensúlyozhatók nemzeti támogatások formájában.

Az infláció felzabálta az agrárkasszát?

Az EP-vita során több bírálatot is kapott a bizottság, mivel a képviselők szerint nem elegendő a válságkeret az összes probléma kezelésére és nem jó válasz a tagállamokra hagyni a műtrágyahiány kezelését.

A politikai pártcsaládok közül a jobboldali képviselők rövid távon további pénzügyi támogatást várnak az EU-tól, míg a baloldali és zöldfrakciók ezt elutasítják és hosszú távú stratégiát akarnak, amivel visszafogható a műtrágya használata, így azt importkitettség, valamint javulhat a termesztésbe vont földterületek háromnegyedének a minősége.

Janusz Wojciechowski agrárbiztos pedig világossá tette, Brüsszel már nem tud több támogatást adni a gazdálkodóknak.

Emellett javaslatot tett arra, hogy a következő, 2028-tól kezdődő uniós költségvetési időszakban jelentősen emelje meg az EU a KAP keretét.

Közös Agrárpolitika, vagyis az agrártámogatási rendszer az uniós költségvetés egyharmadát teszi ki. A keret ugyanakkor elinflálódott, és az extraköltségek is jelentősen megemelkedtek a háború és az alapanyagárak emelkedése miatt.

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.